HIRDETÉSEK
Csúszik a befejezés
2010.07.29
2010. augusztus 15-ére módosította a belvárosi gyalogosövezet befejezési határidejét a kivitelező SZ-L Bau Kft. és Hévíz Város Önkormányzata. Az erről szóló rendkívüli képviselőtestületi ülésen a Rózsakert komplexum munkálatainak zárását is kitolták. A külső munkálatokra augusztus 15-ét, a belső munkálatok elvégzésére pedig szeptember 10-ét jelölték meg új határidőként. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ülést megelőző estén betonba ágyazott fűtőolaj-tároló tartályt találtak a Rózsakert terasza alatt. Ezt csak a szakhatósági engedélyeztetések után, az arra jogosult céggel lehet elbontatni és kármentesíttetni.

A testület minden tagja számára kínos a belvárosi rekonstrukció csúszása. Ez egyértelműen kiderült az indulatoktól mentes, ám panaszokban bővelkedő ülésen. A belvárosi gyalogosövezet kapcsán a közműkiváltások olyan késést okoztak, ami miatt nem hibáztatható az SZ-L Bau, ám több ponton felmerül a cég felelőssége. Ezeket a külső szakértő állásfoglalásából olvasta fel Rábai József. Így pl.: ha a kivitelező a terv szerinti ütemben halad, akkor a Rákóczi utcai kipakoló sáv széleinek módosítására már korábban felmerült volna a tervezői igény. Kezelhetetlen indok a pótköltség elfogadásának késése is, ami tipikusan tervezői hanyagság. Kivitelezőnek felróható késés a korábbi rétegrend megváltoztatásának módja – idézte az állásfoglalás egyes pontjait a településfejlesztési bizottság elnöke. Szencz Lajos, az SZ-L Bau ügyvezető igazgatója szerint a rétegrend módosítása nem okozott csúszást, a pótköltségeket és a problémákat pedig időben jelezték. Szerinte a megbízói oldalról nem születtek meg kellő időben a döntések, a pótmunkát pedig csak a testület rendelhet meg. Gelencsér Béla képviselő arra várt választ, igaz-e amit az egyik térburkoló munkástól hallott, hogy a gránitkövek nem felelnek meg az első osztályú minőségnek. Szencz Lajos szerint bizonylatok igazolják a minőséget, de intézkedik a kivizsgálásról, hiszen a szabványban szereplő paraméterekből egyértelműen megállapítható hogy első osztályúak-e a kövek. Rábai József és Füzesi Lászlóné azt is vitatta, hogy a sétáló utcában a szakmai bizottság tervei szerint alakítanák ki a zöldfelületeket. A kivitelezők szerint a módosított tervek valósulnak meg. Papp Gábor szerint a pótmunkák közt előre láthatóak is szerepelnek, s a képviselő nem először ismételte meg, hogy a tervező a munka elvégzésekor nem járt el kellő körültekintéssel, nem ismerte eléggé a várost. Felvetette, hogy az esetleges kötbér összege helyett a kivitelező a magánterületeken is készíttesse el az egységes burkolatot. Ezt a javaslatot az aránytalanul magas költségek miatt elutasította a cég vezetője. Papp Gábor szerint már másfél hete érkeztek jelzések arról, hogy a Rózsakert fűtése miatt évtizedekkel ezelőtt olajtartályt helyeztek a földbe, ami azóta is ott van. Vértes Árpád polgármester szerint azonban erről a körülményről senkinek sem volt információja. Amikor az önkormányzat átvette a Rózsakertet, akkor az egység már áttért a gázfűtéses üzemelésre. Senki sem tudott arról, hogy a betonba ágyazott tartályok a föld alatt maradtak. Ezeket mindenképpen el kell távolítani, nehogy szennyező-forrást jelentsenek a tóra.
A tartályok kiemelésének engedélyeztetése hivatalosan hatvan nap, de a kivitelező és a polgármesteri hivatal megkísérli a gyorsított eljárás lefolytatását. A munkát csak erre szakosodott vállalkozó végezheti el. Mind az eljárás, mind a kármentesítés plusz kiadásokkal jár, melynek összege egyelőre ismeretlen. A kérdésben a testület összehívása nélkül egy ad-hoc bizottság dönt, melyben a településfejlesztési valamint a pénzügyi bizottság elnöke is részt vesz. Pénzügyi fedezetét az általános tartalékkeret terhére biztosítják a város költségvetéséből.

(Forrás: Hévízi TV)
További hírek
Aktuális programok
Egynapos programok
2010. szeptember 11.,szombat
Balatonszepezd, Bertha Bulcsu Közösségi ház
2010. szeptember 11.,szombat
Balatonalmádi, több helyszín
2010. szeptember 11.,szombat
Révfülöp, Hotel Révfülöpbe (Révfülöp, Halász u. 37.)
Többnapos programok
2010. január 1-től 2010. december 31-ig
Veszprém, Veszprém
2010. április 3-tól 2010. szeptember 29-ig
Hévíz, Tourinform Iroda (Rákóczi u. 2.)