Mádl Ferenc tér lesz Tihanyban
2012.05.07
Mádl Ferencről, az éppen egy éve elhunyt köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét, amely az Európai Uniós támogatásból megvalósuló Tihanyi Legenda Projekt részeként, a nyári szezon első napjára, 2012. június 15-ére készül el.

– A képviselő-testület döntése értelmében, Tihany megújuló főterét Dr. Mádl Ferencről, az éppen egy éve elhunyt köztársasági elnökről nevezzük el, mert kedves és szerény személyisége elnyerte az itt élők rokonszenvét és tiszteletét – mondta el Tósoki Imre, a balatoni község polgármestere azon a szakmai fórumon, amelyen a Tihanyi Legenda Projekt előrehaladásáról számolt be. Hozzátette, hogy három éves előkészítő munka után sikerült elindítani az Európai Unió és a Magyar Állam által közel 600 millió forinttal támogatott, összességében majdnem 800 milliós beruházást, amelyhez hasonló nagyságrendű a Club Tihany építése óta nem volt a félszigeten. A látványos építési munkák koratavasszal indultak, de az új nevet kapó főtér, a füredi öbölre legszebb panorámát nyújtó Pisky sétány, illetve az úgynevezett Visszhang-dombi parkoló akkor is elkészül a nyári szezon első napjára, ha addig éjjel-nappal dolgozniuk kell a gépeknek.

A szakmai fórumon, amelyen elsősorban a tihanyi idegenforgalomban érdekelt vendéglátósok és szolgáltatók vettek részt, Tósoki Imre elmondta azt is, hogy a Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) révén megvalósuló beruházások a legnagyobb turistaszezon idejére leállnak, és majd szeptembertől folytatódnak, hogy a jövő évre készüljenek el teljes egészében. A polgármester egyben megköszönte az építkezés révén pillanatnyi kárt szenvedő vállalkozók türelmét és pozitív hozzáállását is, amivel a Tihanyi Legenda Projekt megvalósítását támogatják.

Ugyanezen a fórumon mutatták be a projekt informatikai fejlesztéseit, amelynek része az a pocket-guide rendszer, amelyhez hasonló még csak néhány helyen működik az országban. A Tihanyi Legenda Projekt részeként kiépülő digitális idegenvezető közvetlenül kapcsolódik majd kedvelt internetes felületekhez, illetve úgynevezett okostelefonokon is alkalmazható lesz.

(Forrás: Picasso Média)
További hírek
Aktuális programok
Egynapos programok
2013. június 22.,szombat
Felsőörs, Civilház
2013. június 22.,szombat
Balatonföldvár, Magaspart
2013. június 29.,szombat 15:00-20:00
Paloznak, Paloznak, Fő u.10.
Többnapos programok
2013. május 1-től 2013. szeptember 3-ig
Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház
2013. május 3-tól 2013. szeptember 4-ig
Balatonfüred, Jókai Mór Emlékház, Koloska-völgy

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player