HIRDETÉSEK
Újszerű támogatás veszprémi pedagógusoknak
2012.05.08
Az Új Széchenyi Terv „Hátrányos helyzetű pedagógusokért program” keretében jut 41,6 millió forint uniós támogatáshoz az Európai Szociális Alapból egy veszprémi kezdeményezés.

A pályázat sikere jól mutatja, hogy nem csupán gazdaságélénkítő, hanem szociális projektekre is szükség van, amelyek hozzájárulnak az ország vérkeringésének felpezsdítéséhez.

Gyermekmegőrző és képességfejlesztő központ létrehozására vállalkozott a Bugyulófalva Gyermekmegőrző és Készségfejlesztő Központ Szociális Szövetkezet. A pályázat célja 12 álláskereső – közülük 6 hátrányos helyzetű – képzése, majd a képzés sikeres befejezése után ötük foglalkoztatása és önfoglalkoztatásának elősegítése. A projekt során olyan foglalkoztatási formákat vezetnek be, amely a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét is felkínálja, valamint családbarát munkalehetőséget teremt rugalmas munkaidővel. A szövetkezet tevékenységével hozzájárul a helyi társadalom életminőségének javulásához.

A központot 2011 márciusában nyitották meg a megyeszékhelyen, s már azt megelőzően jelentős, 6 millió forintot meghaladó saját erőből végrehajtották a szükséges átalakításokat. Ez a vizesblokk előírás szerinti átalakítása mellett a gyermekek számára elengedhetetlen, biztonságos környezet megteremtését is magába foglalta. A szövetkezet az indulás előtt megvásárolta a játszóház kellékeit és – mivel a gyermekgondozás és képességfejlesztés kellékeinek árusítása a központ profiljába illeszkedik – a kereskedelmi egységek alapfelszereltségeit és az induláshoz kapcsolódó raktárkészletet is biztosították. A pályázati támogatásból kifejezetten a tagok és hátrányos helyzetű, munkanélküli pedagógusok felvételéhez kapcsolódó képzési és munkabér támogatást, valamint a piacra jutást támogató marketingtevékenységet valósította meg a Bugyulófalva Gyermekmegőrző és Készségfejlesztő Központ Szociális Szövetkezet.

A tervek szerint a játszóházban hét közben 20-30, hétvégén 60-80 gyereket fogad a szövetkezet. Hetente 8-10 érdekes foglalkozást kínálnak különböző korcsoportú és érdeklődési körű gyermekek számára, minimum 8 fő részvételével. A veszprémi szövetkezet egyértelműen halad a korral, és ezt nem csupán az bizonyítja, hogy sikeresen pályáztak: webáruházat hoztak létre játékaik szélesebb körben való terjesztéséhez. A fejlesztő játékokhoz kapcsolódó konferenciát szerveztek magyar játékgyártókkal, s a nagyközönség számára játékkiállításokat tartottak. A játszóházban a szülőknek is kínálnak elfoglaltságot, így internet kávézót nyitottak és felnőtt-foglalkozásokat is tartanak.

(Forrás: vehir.hu)
További hírek
Aktuális programok
Egynapos programok
2013. május 23.,csütörtök
Balatonboglár, Árpád utca 17.
2013. május 25.,szombat
Öskü, Több helyszín
2013. május 25.,szombat
Zirc, Háromhegy
Többnapos programok
2013. május 1-től 2013. szeptember 3-ig
Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház
2013. május 3-tól 2013. szeptember 4-ig
Balatonfüred, Jókai Mór Emlékház, Koloska-völgy

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player