Fejlesztések a siófoki egészségügyi alapellátásban
2016.02.03
Megvalósult a Siófoki Rendelőintézet infrastrukturális és tárgyi feltételeinek fejlesztése, amire az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjának keretében meghirdetett „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Siófokon” című pályázaton nyert 51,1 millió forintos támogatás adott lehetőséget.

A 2016.február elsején átadott beruházásnak köszönhetően a szolgáltatás színvonala jelentősen nőtt, és könnyebben hozzáférhetőbbé vált az egészségügyi alapellátást biztosító, Semmelweis u. 1. szám alatt található intézményben.

Az átadó ünnepségen és bejáráson dr.Lengyer Róbert polgármester arról beszélt, hogy régi adósságát törlesztette a város a fejlesztésekkel és a beszerzésekkel. Jogos igénye a helyi lakosságnak, hogy kulturált, akadálymenetes körülányek várják a rendelőintézetben – tette hozzá.

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője elmondta, egy óriási egészségügyi fejlesztéssorozat utolsó fejezete a siófoki rendelőintézet. Közel 400 millió forintos keret megszerzésével 12 orvosi rendelő szolgáltatásinak színvonalán tudtak számottevően javítani a siófoki térségben. Országos szinten az egészségügyi infrastruktúra bővítésére mintegy 500 milliárd forintot fordítottak 2010-2015 között, de persze vannak újabb feladatok és teendők.

Eppel Jánosné, a siófoki járás vezető védőnője arról számolt be, hogy a beruházás révén korszerűbbé és gyorsabbá vált a védőnők feladatellátása, akik új szekrények és számítógépek mellett egyebek közt vérnyomásmérőkhöz, vércukormérőkhöz, magzati szívhanghallgatókhoz és hallásvizsgálókhoz is jutottak. Ennek révén végre lehetővé vált, hogy folyamatos legyen a védőnői munka, és ne kelljen senkinek várakoznia egy-egy vizsgálatra eszközhiány miatt.

A projekten belül az egyik legfontosabb és legnagyobb fejlesztésnek egy új 120x210 centiméteres alapterületű lift beszerzése és beszerelése bizonyult, amely biztosítja az akadálymentes közlekedést a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedő kismamák számára. A beruházás részeként akadálymentesítettek mosdókat, megújították a rendelőintézetben lévő rámpát, a gyengén látók számára pedig Braille írással ellátott információs táblákat helyeztek ki. A hallássérülteket indukciós hurok segíti ügyeik intézésében. A fejlesztések belső nyílászáró-cseréket és új bútorok beszerzését is tartalmazták.

A központi ügyelet új, korszerű személygépkocsit kapott, amely 10 település könnyebb és gyorsabb megközelítését segíti elő. Ezeken túl sor került orvosi- és informatikai eszközök vásárlására is a központi ügyelet és a védőnői szolgálat részére. A védőnői szolgálat eszközeinek korszerűsítése, bővítése lehetővé tette, hogy a felnövekvő nemzedék egészségesebb, egészségtudatosabb nevelésben részesüljön.

A tavaly végrehajtott fejlesztések és megvalósult beszerzések összesen 46,7 millió forintba kerültek, vagyis az elnyert támogatási keretből mintegy 4,4 millió forinttal kevesebbet vett igénybe a város.

(Forrás: siofok.hu)
További hírek
2016.08.08
2016.06.13
2016.03.01
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player