Laser Európa Kupa – Matosinhos
2010.10.06
Mátyás Viktor, a Yacht Klub Agárd versenyzője nyerte a Laser Európa Kupa versenysorozat 12. regattáját laser radiálban a portugáliai Matosinhos-ban. Az október 2-4. között lebonyolított verseny, - melyre 8 ország 55 versenyzője adta le nevezését három hajóosztályban: laser standard, laser radiál és 4.7 – a 14 fordulóból álló Európa Kupa versenysorozat 12. regattája volt, melyen Mátyás Viktor kiegyensúlyozott vitorlázással, két első és egy második helyezéssel szerezte meg a győzelmet laser radiálban két portugál versenyző, Miguel Andrade és Miguel Queirouga előtt.

Sajnos csupán az első versenynapon sikerült vízre szállnia a mezőnynek, amikor 16-18 csomós szélben, -mely a nap végére kissé enyhült - s 2-3 méteres kifújt hullámokban három futam került lebonyolításra, mely egyben a verseny végeredményét is adta, mivel szombaton a 35-40 csomós szél miatt, vasárnap pedig a túl gyenge légmozgás végett nem tudott további futamokat lebonyolítani a rendezőség.

Mátyás Vitya abszolút győzelmével megszerezte korosztályának ( U17) elsőségét is, míg a laser standardben a belga Lamder Balcaey végzett az élen Alfonso Leite (POR) és Martin Lehner (AUT) előtt. Egyedül laser 4.7-ben győzedelmeskedett hazai versenyző Pedro Roque jóvoltából, akit két finn leányzó, Noora Koskiahde és Ida Voutilainen követett a rangsorban.

Vitya néhány napos pihenő és edzést követően a hétvégén újra rajthoz áll a versenysorozat utolsó előtti regattáján a spanyolországi Vigo-ban, ahol reméljük hasonlóan jó teljesítményt nyújt majd.Eszes Bernadett

No Sailno Name Scores 1 2 3
1 HUN 192731 VIKTOR MATYAS, HUNGARY, Male, 12-Mar-1994, YACHT KLUB AGARD 4,0 1 2 1
2 POR 183022 MIGUEL ANDRADE, PORTUGAL, Male, 18-Dec-1993 7,0 2 3 2
3 POR 194454 MIGUEL QUEIROGA, PORTUGAL, Male, 07-Jun-1993 14,0 3 7 4
4 POR 49701 LUÍS MANSO, PORTUGAL, Male, 06-May-1993, CVA 20,0 6 6 8
5 POR 196637 MIGUEL PESSANHA, PORTUGAL, Male, 19-Jul-1962 21,0 4 8 9
6 FRA 193749 LUIGI SANTOCANALE, FRANCE, Male, 13-Nov-1967, SIDERAL TIMES CLUB 21,0 5 9 7
7 SUI 194310 NIGINA RÖMER, SWITZERLAND, Female, 04-Mar-1993 27,0 7 10 10
8 POR 170458 JORGE PAULA, PORTUGAL, Male, 26-Jan-1994, A.N.G.E. 30,0 8 11 11
9 POR 196634 MIGUEL PEREIRA GOMES, PORTUGAL, Male, 04-May-1994, ADO 33,0 dnf 1 6
10 POR 183163 EDUARDO MARQUES, PORTUGAL, Male, 15-Jan-1994 33,0 dsq 4 3
11 POR 191197 JOSÉ VALENTE, PORTUGAL, Male, 13-Sep-1993, CNLEÇA 33,0 9 12 12
12 ESP 189494 ALVARO FRANCO LÓPEZ, SPAIN, Male, 16-Feb-1992 36,0 dns 5 5
13 POR 191198 FRANCISCO MENEZES, PORTUGAL, Male, ? 39,0 12 14 13
14 POR 18502 ALEXANDRE FAUSTINO, PORTUGAL, Male, 10-Jun-1994, A.N.G.E. 45,0 10 19 16
15 POR 175721 JOSÉ MENEZES, PORTUGAL, Male, 30-Jun-1992 45,0 14 17 14
16 FRA 190561 MONICA BODMER, FRANCE, Female, 06-Mar-1957 48,0 13 15 20
17 BEL 187068 HELENA DE MUNCK, BELGIUM, Female, 14-Oct-1986 48,0 15 16 17
18 POR 175720 PEDRO CARVALHO, PORTUGAL, Male, ?, S.C.AVEIRO 50,0 11 20 19
19 POR 153609 JORGE FERRER, PORTUGAL, Male, 11-Sep-1964 57,0 raf 13 18
20 POR 178138 TIAGO ROQUE, PORTUGAL, Male, 08-Jan-1994 59,0 raf 18 15
21 POR 149241 JOĂO CORRĘA, PORTUGAL, Male, 18-Aug-1948, CNC 78,0 dns dns dns
21 POR 185018 NUNO SANTOS, PORTUGAL, Male, 19-May-1989, CNLEÇA 78,0 raf dns dns
21 POR 185142 CATARINA BAÍA, PORTUGAL, Female, 15-May-1992, CVCN 78,0 dns dns dns
21 POR 183023 MARIA VEIGA, PORTUGAL, Female, 01-Jun-1991, CVCN 78,0 dns dns dns
21 POR 191261 PEDRO FIGUEIREDO, PORTUGAL, Male, 12-Nov-1993, CVCN 78,0 dns dns dns
 

(Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség)
További hírek
2010.11.30
2010.11.16
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player