Wakeboard Európa-kupa
2010.10.21
Szerb Mátyás a Team Kaposvár wakeboard versenyzője a porecsi Európa-kupa futamon a legjobbnak bizonyult 28 induló közül. A 19 éves sportember eddigi legeredményesebb szezonját zárta, idén egy magyar bajnoki ezüstérmet is bezsebelt.

A porecsi öbölben rendezték a nemzetközi wakeboard szövetség idei utolsó Európa-kupa futamát, egyben a horvát körverseny záró fordulóját. A magyar színeket a junior korosztályban egyedül Szerb Mátyás képviselte, a 28 fős mezőnyben szlovák, szlovén, horvát, szerb és német versenyzők is megmérették magukat.

Szerb Mátyás elmondta: a porecsi pályának az a jellegzetessége, hogy a tengeren van, egy védett öbölben, de mind az ár-apály mozgások miatt, mind a hullámok miatt és a sós víz miatt furcsa volt a pálya először, de a verseny napjára, szombatra már sikerült megszoknia ezeket a körülményeket.

- Úgy időzítettem az edzéseket minden nap, hogy abban az időpontban edzek kb., amikor a verseny van, így sikerült a körömet összeraknom - tette hozzá.

Méghozzá olyan jól, hogy mindenkit maga mögé utasított a kaposvári sportoló. Szerb épp egy szerb wakeboardost előzött meg, a harmadik pedig egy szlovén versenyző lett. Az idei szezon remekül sikerült Matyinak.

A fiatal sportoló hozzátette: ez az év volt eddig a legsikeresebb sportpályafutása alatt, hiszen év elején a snowboard magyar bajnokságon 2. és 3. helyezett lett, a wakeboard ob-n is második lett, és most végre sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Matyi jövőre már a felnőttek között szerepel, sokkal nehezebb dolga lesz, de szeretné velük is felvenni a versenyt. Télen snowboard viadalokon is elindul, sőt oktatni is fogja a hódeszkázást, hiszen nemrég edzői bizonyítványt szerzett.

(Forrás: Balasport.hu)

Csatolt képek (2 db)

További hírek
2010.11.30
2010.11.16
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player