A bécsi karácsonyi vásár
2010.11.12
Szombaton nyílik a nemzetközi hírű bécsi karácsonyi vásár. A bécsi városháza előtti téren kialakított mesevilág, amelynek szerves része a karácsonyi vásár, az idén ünnepli 25. évfordulóját. Az évről-évre megújuló adventi varázslat idén 145 standdal, óriás adventi koszorúval, pazar fényjátékkal, kézműves termékekkel, karácsonyfadíszekkel és számtalan ajándékötlettel várja a látogatókat.

A gyerekek kekszet süthetnek, karácsonyi lapokat, gyertyát és vázát készíthetnek a Jézuska-műhelyben – vagy mindent megtudhatnak a rádióműsorok készítéséről. Az egyik pavilont ugyanis rádióstúdióvá alakították át, ahol a gyerekek kedvenc műsorvezetője, Robert Steiner avatja be a kicsiket és nagyokat az interjúkészítés rejtelmeibe. Aki kicsit el szeretne menekülni a Christkindlmarkt zsivalyától, az sétálhat a park mesésen feldíszített fái alatt, vagy meghallgathatja a Jézuskát, amint karácsonyi történeteket olvas a jászolnál.

Az adventi varázslat szombat délutántól várja a látogatókat, akkor gyúlnak ki ugyanis először a fények a városháza előtt felállított 28 méter magas, 70 éves fenyőfán.

Azonban nemcsak itt, hanem városszerte további húsz helyszínen várják adventi és karácsonyi vásárok az osztrák fővárosba látogatókat. Az 1280 óta piactérként funkcionáló Am Hof-on osztrák celebek osztják a forró puncsot a látogatóknak, akik sütemények, kerámiák és játékos karácsonyi dekorációk között válogathatnak a standoknál. A MuseumsQuartierban az idén hat, üvegből készült jégpavilonban mérik a forró puncsot és egyéb finomságokat, a karácsonyi hangulatot pedig a szomszédos épület homlokzatára vetített képek teszik teljessé.

Kevésbé pompázatos, viszont művészien elvarázsolt a spittelbergi karácsonyi vásár, ahol egyénileg kialakított faházikókban kínálják a vásárosok kerámiáikat és ékszereiket. Keskeny utcácskákon kanyarog végig az Altwiener Christkindlmarkt a Freyungon. A Schottenkirche mellett főleg fajátékokat, ezüstékszert, karácsonyfadíszt, gyertyát és egyéb kézműves termékeket találhatunk.

A Habsburgok korának hangulatát idézi a schönbrunni kastély barokk kulisszái előtt pompázó karácsonyi vásár, ahol a karácsonyfa előtt felállított színpadon osztrák és nemzetközi karácsonyi dalokat, gospeleket adnak elő a meghívott kórusok. Szervezett idegenvezetések keretében a látogatók mindent megtudhatnak a Habsburgok karácsonyi szokásairól.

A Karlsplatzon kialakított karácsonyi vásárban az érdeklődők azt is megleshetik, miként készülnek a kézműves termékek: a látványműhelyekben a szemük láttára formálódnak a kerámiaedények, fafaragások és anyagból készült karácsonyi kiegészítők. A karácsonyi tumultusban felbukkanó angyalok pedig nemcsak a békére hívják fel a figyelmet, hanem táncra invitálják a látogatókat.A Cobenzl-en az adventi hétvégeken megrendezett bio-karácsonyi vásárból bécsi bort, puncsot, sült gesztenyét, sajtokat, szárított gyümölcsöt és vadspecialitásokat vihetnek haza az igazi ínyencek. A választékot könyvek, vizeskancsók és fenyőfák egészítik ki.

Bécs legmagasabban fekvő karácsonyi vásárát a Wilhelminenbergen találjuk, ahol a forró puncs és kézműves termékek mellett egy kétszáz négyzetméteres korcsolyapálya is várja a magaslati levegő szerelmeseit.
Nyílt titoknak számít a régi közkórház (Altes AKH) területén felállított karácsonyi falu, ahol a művészitől az eredetiig, a drágától a nemesig mindenféle ajándékötlettel találkozhat a látogató. A gyerekeket és gyermeki lelkületűeket körhinta és karácsonyi kisvasút várja.

(Forrás: Infovilág)
További hírek
2010.11.30
2010.11.16
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player