HIRDETÉSEK
17.Veszprém Rallye
2010.07.14
Száguldás, por és szerelem – ezt kínálja Önnek a Veszprém Rallye,július 16-18.között!Veszprém dimbes-dombos vidéke tálcán kínálja a kiváló terepet, valamint az autót és pilótát próbáló útvonalakat a lendületes autózás szerelmeseinek. Az országos bajnokság veszprémi futama évek óta népszerű, évek óta több tízezer rallye-rajongó zarándokol el a városban és környékén megrendezett futamokra.

Idén már 17. alkalommal gyűlik össze Veszprémben a Magyar Nemzeti Rallye Bajnokság népes mezőnye. Bízunk benne, hogy az elmúlt évtizedben legendássá lett pályákat idén nélkülözni kénytelen bajnoki futam alkalmával, azért izgalmas és sportszerű küzdelemnek lehetünk majd tanúi!

A gazdasági válság kellős közepén , köszönettel tartozunk azoknak,akik a nehéz helyzetben is kitartanak mellettünk és a magyar rallye mellett! Köszönettel tartozunk a versenyzőknek is, akik olykor erejüket megfeszítve , de részt vesznek a versenyeken és nem csak a technikával és a másodpercekkel küzdenek, hanem a nehéz körülményekkel is.

Fontos felismernünk, hogy szükségünk van egymásra! Ebben a nehéz helyzetben sosem látott szükség van az összefogásra, arra hogy a jövőbe vetett hitünkkel egy irányba húzzuk-toljuk a rallyesport kissé megrekedt szekerét.!

Idén lehetőségeink határai között megpróbálunk színvonalas és korrekt munkát végezni! Megpróbáljuk kiszolgálni azokat, akik még mellettünk és a rallye mellett vannak. Nézőket , résztvevőket és szponzorokat egyaránt!  Bízunk benne, hogy Veszprém idén is kiváló és vendégszerető házigazdája lesz a magyar rallye bajnokság és a Rally Túra Egyesület
bajnoki mezőnyének.Minden résztvevőnek sportszerű de balesetmentes versenyzést a közönségnek pedig látványos és feledhetetlen élményeket !

(Forrás: veszpreminfo)

Csatolt képek (6 db)

További hírek
2010.09.03
Aktuális programok
Egynapos programok
2010. szeptember 11.,szombat
Balatonszepezd, Bertha Bulcsu Közösségi ház
2010. szeptember 11.,szombat
Balatonalmádi, több helyszín
2010. szeptember 11.,szombat
Révfülöp, Hotel Révfülöpbe (Révfülöp, Halász u. 37.)
Többnapos programok
2010. január 1-től 2010. december 31-ig
Veszprém, Veszprém
2010. április 3-tól 2010. szeptember 29-ig
Hévíz, Tourinform Iroda (Rákóczi u. 2.)