Mountain bike Maraton
2016.04.05
Idén először Balatonfüreden rendezik meg a népszerű, tizenöt éves hagyományra visszatekintő, májusi, szezonnyitó hegyikerékpáros maratont.

A rendezvényt eddig Budapesten a Hármashatár hegyen, Buda Maraton néven rendezték meg, ez az első alkalom, hogy a fővároson kívül próbálhatják ki magukat a terep biciklisek.
A rajt – cél terület ezúttal Balatonfüreden a vásárcsarnoknál lesz, a körpálya innen kiindulva vezet el Füred erdei útjaira, de a versenyzők érintik Balatonszőlőst, Hidegkutat és Veszprémfajszot is. A versenyen 25-, és 50 km-es távokon lehet indulni.

A verseny fő célja: népszerűsíteni a hegyi, és terepkerékpáros turizmust a Balaton térségében, amely az elő-, és az utószezonban is kitűnő lehetőség az aktív időtöltésre. A balatoni bringa körúttól letérve ugyanis számos természeti értékek ismerhetnek meg a kalandra vágyó kerékpárosok. A pazar látványt kínáló kilátók, a különleges természeti látványosságok, a hangulatos kis települések, a boros pincék mind elérhetők kerékpárral, jól járható erdei utakon is.

A versenyre április 15-ig kedvezményesen lehet előnevezni a sportaktiv.hu honlapon. Helyszíni nevezés a verseny napján május 1-én, vasárnap, 8 - 11 óra között lehetséges. Rajt 12 órakor.

(Forrás: balatonfured.hu)
További hírek
2016.02.15
2015.12.09
2015.11.30
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player