Többek között arról számolt be a médiumok képviselőinek, hogy sikeres volt a Magyar Költészet Hete rendezvénysorozat a Latinovits-Bujtor Játékszínben, nagy ünnepként tekinthet az intézmény a Vígszínház vendégjátékára és örömteli hír, hogy a teátrum két előadása, a Pomádé király új ruhája és A kis herceg Budapesten is bemutatkozhatott. Mindemellett pedig a társulat készülhet a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, melyen az Értelem és érzelem című produkcióval képviselteti magát.
- Eperjes Károly jól van, az elmúlt héten háromszor játszhattuk el vele a Chioggiai csetepaté című komédiát és örömteli, hogy mindegyik középiskolás diákbérletünk közönsége remekül érezte magát nálunk, nagy sikerrel értek véget az előadások. Akadtak olyanok, akik felállva tapsoltak a végén. A jövő közönségétől mindenképp pozitív visszajelzések ezek számunkra - így kezdte a sajtóbeszélgetést Oberfrank Pál, aki kiemelte: a színház életében mozgalmas és szép időszak ez a tavaszi. Fontosnak nevezte a Magyar Költészet Hete programsorozatot, amely a várakozáson felüli fogadtatással ér ma véget.
A Vígszínház az elmúlt héten óriási közönségsiker és zsúfolt nézőtér mellett szerepelt a Játék a kastélyban című előadással Veszprémben, ezt színháztörténeti nagy ünnepként értékelt az igazgató, emlékeztetve arra, hogy a két teátrum közötti kapcsolat Horvai István és Kapás Dezső nevével fémjelezve régi időkre nyúlik vissza. Reményei szerint az együttműködés tovább erősödhet a jövőben.
- Nagy megtiszteltetés és kiemelkedő szakmai állomás, hogy a Pomádé király új ruhája című gyermekoperánk Budapesten a Művészetek Palotájában szerepelhetett, A kis herceg című gyermekelőadásunk pedig három alkalommal volt látható a Thália Színházban. Ez is mutatja, hogy értékelik azt a munkát, amely itt zajlik nálunk, ez emeli a színház tekintélyét és a közönségünk is velünk örülhet ennek - hangsúlyozta az igazgató, aki jelentős szakmai elismerésként értékelte, hogy rangos színházak társaságában a veszprémi is ott lehet az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. Az Értelem és érzelem című előadás kétszer látható júniusban ezen a fesztiválon.
Az újságírók ezután arról kérdezték az igazgatót, hogy a színészi állományban várható-e változás. A direktor elmondta, a mostani nehéz helyzetben nagyon óvatosan bánik a változtatásokkal, kötelessége védeni a társulatot. Néhány vendégművész érkezik majd erősítésként, Sághy Tamás biztosan játszik a következő évadban is Veszprémben. A színház lehetőséget ad egy végzős színésznek, Kovács Gergelynek, hogy itt kipróbálhassa magát. A rendezők közül Valló Péter, Szinetár Miklós mellett Nagy Viktor, Hargitai Iván és Guelmino Sándor állít színpadra darabot.
A beszélgetésen kérdések hangzottak el a műhelyház eladásával kapcsolatban is. Oberfrank Pál kitért arra, ebben az ügyben még folynak a tárgyalások, az egyeztetések a várossal. Mint mondta, több tízmilliós értékről van szó és felelősséggel kell kezelni a sorsát.
Sajtóbeszélgetés a Petőfi Színházban
2012.04.18
Sajtóbeszélgetésre hívta az újságírókat Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója tegnap délután.
(Forrás: petofiszinhaz.hu)


