Gasztroélmények Éve: Mit főzhetünk medvehagymával?
2016.04.07
Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a hasonló körülmények között élő májusi gyöngyvirággal illetve az őszi kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok.

A medvehagyma és a másik két növény közti legfőbb különbség az, hogy a medvehagyma levelei és virágzata is erősen fokhagymaillatúak, míg a másik két növényé nem. A gyöngyvirág levelei rövidebbek és jelentősen szélesebb, tojásdad alakúak; virágai pedig nem a szár csúcsán, hanem a tő közelében erednek és édes illatúak. A medvehagymához alakban közelebb álló kikericsnek pedig más az élőhelye: a medvehagymával ellentétben füves réteken, napfényes mezőkön nő.

A medvehagyma pozitív élettani hatásai frissen fogyasztva érvényesülnek a leginkább: salátákban, szendvicsekben fogyasztva. A medvehagyma kiváló a szervezet tisztítására, kihajtja a méreganyagokat, tisztítja a vért és a bélrendszert. A szervezet felfrissül tőle. Kiválóan alkalmazható krónikus bőrproblémák esetén is. Zöld színét a klorofill adja, mely sejtmegújító hatású, így szervezetünknek a hosszú tél után erre mindennél nagyobb szüksége van. A zöld ételek sokféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amelyek szükségesek a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.

A fenti felhasználáshoz azt hiszem, nem kell különösebb útmutatás – de három kedvenc medvehagymás receptemet közreadom, szerintem így is jó hasznát vehetitek:

Medvehagymás sajtleves szerecsendióval

Hozzávalók:

- 2 cs. medvehagyma

- 250 g cheddar sajt, reszelve

- 2 közepes krumpli

- 1 petrezselyem gyökér

- 1 kisebb vöröshagyma

- 1 l. zöldségalaplé

- só, őrölt szerecsendió

-1 ek. vaj

A vajon megpároljuk a feldarabolt krumplit, a petrezselyemgyökeret és a hagymát. Mikor a hagyma üvegesedik, beletesszük a felvágott medvehagymát is, és együtt pároljuk néhány percig. Mikor a levelek megpuhultak, megsózzuk, felöntjük az alaplével és puhára főzzük. Akkor leturmixoljuk, beletesszük a reszelt sajtot és a szerecsendiót, és lassú tűzön, kevergetve addig főzzük, míg a sajt teljesen felolvad. Azonnal tálaljuk.

Medvehagymás rétes ricottával

Hozzávalók:

- 1 leveles tésztalap

- 250 g ricotta

- 1 cs. apróra vágott medvehagyma

- 1 kaliforniai paprika

- 1 gerezd zúzott fokhagyma

- 2 ek. olívaolaj

-só, szárított medvehagyma

A paprikát a sütőben megsütjük, kicsumázzuk és szeletekre vágjuk. Megkenjük olívaolajjal és a zúzott fokhagymával, és egy órára a hűtőbe tesszük.

A ricottát összekeverjük a medvehagymával, megsózzuk, és a vékonyra sodort leveles tésztára kenjük. Beborítjuk az előkészített paprikaszeletekkel, és feltekerjük. A tetejét vékonyan megkenjük olívaolajjal és beszórjuk szárított medvehagymával. 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Karalábéfőzelék medvehagymával és tojáskosárkával

Hozzávalók:

- 6 közepes méretű, zsenge karalábé

-1 csomag medvehagyma

-30 g vaj

-2 deci tejszín

-só, fehér bors

-egy csipet őrölt szerecsendió

-1 evőkanál kukoricaliszt

-víz

-adagonként egy szelet sonka és egy tojás

A karalábét meghámozzuk és kockákra vágjuk. A vajban megpároljuk, megsózzuk és borsozzuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Fedő alatt, lassú tűzön puhára főzzük. Akkor a karalábé egy harmadát kivesszük és simára turmixoljuk. Összekeverjük a tejszínnel és liszttel, majd visszaöntjük a főzelékhez. Beletesszük az apróra vágott medvehagymát és a szerecsendiót, és összeforraljuk.

Egy muffinsütőbe (vagy más, hasonló méretű sütőformába) teszünk adagonként egy szelet sonkát, amibe beleütünk egy-egy tojást. Előmelegített, 200 fokos sütőben 6-7 perc alatt átsütjük. A karalábéfőzelékkel együtt tálaljuk.

(Forrás: Objektív Hírügynökség)
További hírek
2016.02.16
2016.01.22
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player