Lekérdezhető, hogy célba ért-e a bevallási nyilatkozat
2016.03.17
A magánszemélyek február 1-ig tehettek bevallási nyilatkozatot, mellyel megbízták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével. Most megnézhetik, hogy az adó- és vámhatóság értesült-e a szándékukról.

Az idén már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésére azoknak a magánszemélyeknek, akik február 1-ig bevallási nyilatkozatot tettek és ezt a feladatot a NAV-ra bízták. Nyilatkozni a munkáltatónál vagy az adó- és vámhatóságnál lehetett. Márciustól már lekérdezhető, hogy a NAV értesült-e a nyilatkozatról.

Erről az Ügyfélkapu regisztrációval rendelkezők az eBEV Portál új elektronikus szolgáltatása, az „Adóhatósági adómegállapítással kapcsolatos lekérdezések” menüpont segítségével kaphatnak információt. Az ügyfélkapu megnyitása a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül intézhető.

Azok, akik adóügyeiket eddig is a NAV telefonos Ügyféltájékoztató és Ügyintéző rendszerén keresztül intézték – azaz rendelkeznek a telefonos azonosításhoz szükséges PIN kóddal –, a 06-40/20-21-22 telefonszámon tájékozódhatnak. (Elérési útvonal: 3-as menüpont: Bevallásokkal kapcsolatos ügyintézés, tájékoztatás – 1-es almenü: Hibás, papíron érkezett, vagy papíron is benyújtható bevallás javítása, bevallás adatokkal kapcsolatos tájékoztatás – 1-es almenü: Személyi jövedelemadó bevallások.) A telefonos azonosításhoz szükséges PIN kódot a „TEL” adatlapon lehet kérni, a kódot a NAV soron kívül képzi meg és továbbítja az adózó részére.

Ügyfélkapuval vagy telefonos PIN kóddal nem rendelkezők a bevallási nyilatkozat beérkezéséről a NAV ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak.

Bevallási nyilatkozatot azok a magánszemélyek tehettek, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is fognak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot.

A befizetett szja 1+1%-áról a bevallási nyilatkozatot tettek is rendelkezhetnek, civil szervezet, illetve egyház vagy költségvetési előirányzat javára legkésőbb május 20-ig tehetik meg felajánlásukat.

(Forrás: Objektív Hírügynökség)
További hírek
2015.10.21
Aktuális programok
Egynapos programok
Többnapos programok

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player