150 vadriasztót szereltek fel Zala megyében

Vadriasztó prizmákat szerelt fel a Zala megyei rendőrség a 74-es főút vonalán. Az eszköz az autók által kibocsátott fénysugarakat az aszfaltot szegélyező területekre vetíti, így riasztva el az állatokat az úton való átkeléstől – tájékoztatott a tvkeszthely.hu.

Idén a rendkívül gazdag vadállománnyal rendelkező Zala megyében több mint 300 vadbaleset történt. Ezek többsége személyi sérüléssel nem, viszont jelentős anyagi kárral járt.

Az őzek, szarvasok, vaddisznók sok esetben a forgalmas főutakra is rátévednek, ezzel jelentősen növelve a balesetveszélyt. Bár a rendőrség egész éven át figyelmezteti a közlekedőket a vadveszélyre, mégis sok esetben elkerülhetetlenek a balesetek. Az ilyenkor keletkező kár nem csak a járművezetőknek, hanem a vadásztársaságoknak is jelentős veszteséget okoz.

A rendőrség, a közútkezelő és a vadásztársaságok közös összefogással dolgoznak azon, hogy mérsékeljék a vadbaleseteket. Ennek érdekében 150 vadriasztó prizmát helyeztek ki a 74-es főút Zalaegerszegre bevezető szakaszára. A Zala megyei rendőrség a balesetmegelőzési bizottság költségvetéséből vásárolta a most felszerelt eszközöket, de a jövőben további prizmák beszerzését is tervezik.

„A vadak élőhelye évről évre csökken, így vadbalesetek elég sűrűn előfordulnak. A szerencsétlenségben szerencse, hogy ezek közül nagyon kevés olyan baleset volt, ahol személyi sérülés következett volna be, viszont a vadbaleseteket mindenképpen szeretnénk megelőzni a közútkezelővel együttműködve. Ezért a mai napon ide, a 74-es főútnak a Zalaegerszegre bevezető szakaszára úgynevezett vadriasztó prizmákat helyezünk ki. Ezek úgy működnek, hogy az érkező járművek fénye rávetül a prizmára, azt kivetíti arra a területre, ahol a vadak mozoghatnak és ezáltal őket elriasztja az úttól” – tájékoztatott Anti András, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

A teljes cikk itt olvasható.



Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Szivacskert, erdő, tanösvény, tyúkfarm: gyerekek, tanárok és szülők építik együtt a zöld jövőt

Idén is 25 millió forinttal támogatja az E.ON Föld bajnokai pályázata a legjobb intézményi zöldprojekteket.
Elolvasom

1000 növény egy nap alatt: Miyawaki minierdő született Veszprémben

A „Nemzeti Faültetés Napja 2026” alkalmából közösségi faültetéssel hoztak létre egy 250 négyzetméteres Miya
Elolvasom

30 százalékkal nőtt a barlangok látogatottsága az elmúlt évtizedben

A 2014-ben elindított Barlangoljunk! kezdeményezés eredményeként 30 százalékkal nőtt a barlangok látogatot
Elolvasom