17 ezer indulóval rajtol ma az Ultrabalaton

17 ezer indulóval rajtol ma az Ultrabalaton

Ma várhatóan 17 ezren állnak rajthoz Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvényén, a XVI. NN Ultrabalatonon, ami hazánk legnépszerűbb tókerülő versenye.

A szervezők tájékoztatása szerint ez rekordlétszámot jelent. Az Utrabalatont péntektől vasárnapig rendezik meg, balatonfüredi versenyközponttal. A táv 211 kilométer a tókerülő futóversenyen, amely a nevezés során mindössze két perc alatt lett “teltházas”.  
    

Az Ultrabalaton pályacsúcsát Csécsei Zoltán tartja 17 óra 54 perccel. Több ultrafutó készül a rekord megdöntésére, így rajthoz áll Bódis Tamás Spartathlon-győztes, Drexler Gábor, az Ultra Tisza-tó 130 aranyérmese és Erős Tibor 100 kilométeres országos bajnok is. A távot az egyéni indulókon túl 2-13 fős csapatokban teljesíthetik a futók. Csécsei Zoltán a felkészülés finisében bakteriális tüdőgyulladást kapott, ennek ellenére ott lesz a rajtzónában, és ő lövi el az egyéni indulók rajtját.
    

A verseny továbbra is környezetbarát. A több mint 50 váltóponton nem használnak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtik a szemetet.
    

Az eseményen a résztvevők chipjeik letéti díját visszaváltás helyett jótékony célra ajánlhatják fel. A szervezők minden évben 10 olyan alapítványt, szervezetet, egyéni célt karolnak fel, melyeket a közösség javaslatai alapján állítanak össze és szavazással döntenek arról, hogy kik kapják a támogatást. Az összegyűlt összeget a BioTechUSA kiegészíti, és az NN Ultrabalatonnal közösen felajánlja az első három legtöbb közönségszavazatot elért nemes ügy számára.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Eltűnt egy ötéves kisfiú Siófokon, a strandolók emberláncot alkotva keresték

A történet szerencsére jól végződött, a kisfiút végül édesapja találta meg. - - Emberláncot alkotva,
Elolvasom

Hatalmas tűz tombolt Öskünél

Csütörtök reggelre oltották el a tüzet Öskünél, ahol körülbelül húszhektárnyi terület égett szerda délután
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom