179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség szenteste

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

A tájékoztatás szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett.

Emellett 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid, két alkalommal pedig állatmentés miatt volt szükség a tűzoltókra.

A nap tűzeseteiben egy ember vesztette életét, egy idős nő Hajdúszováton, a József Attila utcában.

Mint írták: több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Algyőnél, a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva térségében, Győr és Győrújbarát között illetve Szadán.

A tájékoztatásban az OKF kitért arra is: 23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni.

Az ilyen esetek megelőzése érdekében a közlemény szerint érdemes jobban odafigyelni az egyedül élő idősekre, baj esetén hívható a 112-es segélyhívó szám.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom

Nagy értékben lopott szerszámgépeket egy berhidai férfi

Többmilliós értékben foglaltak le lopott eszközöket Fejér vármegyében - számolt be a police.hu. - - Eg
Elolvasom

Új vízszolgáltató van Balatonfüreden

A korábbi szolgáltató pozícióját a Bakonykarszt veszi át. - - Az év elejétől új vízszolgáltató működik
Elolvasom