18 millió forintot mosott tisztára egy férfi Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó ózdi férfival szemben. Az elkövető internetes csalásokból származó összegeket fogadott a bankszámláján, majd vett fel készpénzben a megbízójának – számolt be az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint a férfit az egyik munkatársa kérte meg arra, hogy külföldről várt átutalások fogadása érdekében nyisson a saját nevében bankszámlát. A vádlott a kérésnek eleget tett, majd később több, összesen négy bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, melyeket a társa rendelkezésére bocsátott.

Az internetes csalások elkövetői ezt követően 2023 márciusa és májusa között négy sértett banki belépési adatait szerezték meg oly módon, hogy magukat banki alkalmazottnak kiadva felhívták a sértetteket azzal, hogy a bankszámlájukon gyanús utalásokat észleltek, majd csalárd módon rávették őket arra, hogy a telefonjukra távoli elérést biztosító programot telepítsenek. Az elkövetők a hozzáférési lehetőség birtokában ezután a sértettek számlájáról több millió forint összegű átutalásokat hajtottak végre a vádlott által nyitott bankszámlákra.

A vádlott az összegek beérkezése után felkereste az adott pénzintézet bankfiókját, majd pénztári kifizetés formájában a sértettektől kicsalt pénz nagyobb részét felvette és megbízójának átadta, míg egy kisebb részt megtartott magának. A vádlott ilyen módon közel 18 millió forintnyi, bűncselekményből származó összeg megszerzésében működött tevékenyen közre.

Az ügyészség az Ózdi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában mesekönyvekkel lehetett fizetni

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági  kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában  mesekönyvekkel leh
Elolvasom

Közúti ellenőrzés alkalmával derült fény a bűncselekményre Balatonfűzfőn

A balatonalmádi nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki két férfit. - - A járőrök december
Elolvasom

Elhunyt Theresia Trummet, Balatonfüred díszpolgára

A német-magyar barátságért kifejtett munkásságáért kapta a díszpolgári címet. - - 87 éves korában elhu
Elolvasom