19 centis konyhakéssel szúrta le élettársát egy ittas asszony Somogyban

A vádirat az asszony börtönbüntetését, illetve a közügyektől való eltiltását indítványozza.

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó asszonnyal szemben, aki egy veszekedés során életveszélyes sérülést okozott párjának – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint az asszony és a férfi hosszabb ideje éltek élettársi kapcsolatban egy Barcs környéki faluban. A pár rendszeresen fogyasztott szeszes italt, ezért gyakran alakult ki közöttük – alkalmanként tettlegességig is fajuló – veszekedés.

A vádlott és a sértett 2023 augusztusában, este ismételten nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, melynek során a lakás konyhájában szóváltás alakult ki közöttük. A veszekedés során az ittassága miatti indulat hatása alatt az asszony a konyhaszekrényből magához vett egy 19 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal legalább kétszer célzottan a sértett felsőteste irányába szúrt, melyek közül az egyik szúrás a sértett hasfalába hatolt, ezáltal közvetett életveszélyes állapotot eredményezett.

A férfi ekkor kimenekült a lakásból, de csak az udvarig jutott, ahol elfeküdt a földön. A vádlott – tartva a cselekménye következményeitől – segítséget kért a szomszédjától, aki telefonon értesítette a mentőszolgálatot, majd a sértett kórházba szállították és ellátták a sérüléseit.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az asszonnyal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság – a hozzátartozója sérelmére elkövetett súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is zárja ki.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom