196 tűzoltói beavatkozásra volt szükség szenteste

Idén is mozgalmas karácsonyt zárt a tűzoltóság.

Szenteste sem unatkoztak a tűzoltók, több tűzhöz és közlekedési balesethez is riasztották őket. December 24-én összesen 196 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 29 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 22 épület gyulladt ki, 167 alkalommal pedig műszaki mentést kellett végezniük – olvasható a katasztrofavedelem.hu-n.

Göncruszkán hajnali negyed kettőkor kéményből kipattant szikra miatt égett egy Templom utcai családi ház. A tűzoltók eloltották a tüzet, de a ház lakhatatlanná vált, az ott lakó négy embert rokonoknál helyezték el.

Kályhából kipattanó szikra okozott tüzet hajnali háromkor Karoson, az Újsor utcában. Egy ikerház egyik szobája égett teljes terjedelmében. A lakás lakhatatlanná vált, hat ember rokonokhoz került.

Reggel fél kilenc körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Nyíregyházán egy holttestet és egy korábbi, már kialudt tűz nyomait találták meg. Nyíregyháza Gerhátbokor részén egy pincelakásban egy kandalló melletti fotelen és a falon égés nyomai voltak láthatóak.

Székesfehérváron, a Kígyó utcában egy társasház két lépcsőháza is füsttel telítődött délelőtt tizenegy körül, mert a tűzhelyen felejtették az ételt. Még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.

Délután három körül kigyulladt egy családi ház villanyórája Törökszentmiklóson, az Aradi vártanúk útján. A tűzoltók porral oltóval eloltották és kibontották a villanyóraszekrényt. Az épület fűthetetlenné vált, az ott élő öt embert rokonok fogadták be.

Ugyanebben az időben egy biztosítékszekrény égett egy debreceni társasházi lakásban, az Iparkamara utcában. A tulajdonos még a tűzoltók előtt eloltotta a tüzet. A lakásban élő három ember közül egy kórházba, ketten rokonokhoz kerültek.

Este fél hétkor villanyóraszekrény égett egy esztergomi ötlakásos sorház egyik lakásában, a Kenyérmező utcában. Tűzoltók oltották el a tüzet. Az oltás idejére tizenhét embernek kellett elhagynia az épületet, közülük tizennégyen hazatérhettek, három embert rokonoknál helyeztek el.

Este nyolc körül egy adventi koszorú égett Budapest XVII. kerületében, a Szigetcsép utcában egy családi ház nappalijában. A gyertyaláng átterjedt az asztalra és a székekre is. A tűz magától kialudt, tűzoltók szellőztették át az épületet. 

Este negyed tízkor Derekegyházon, a Temető soron egy cserépkályhában történt kisebb robbanás. A tűzoltók átvizsgálták az épületet, tűz nem keletkezett. A kémény koromzsákja volt eltömődve, amelyet kitisztítottak és értesítették a kéményseprőket.

Cserépkályha miatt riasztották a tűzoltókat Budapest XVI. kerületébe is, ahol kigyulladt a kályha, illetve Gyöngyösfalura, ahol visszaáramlott a cserépkályhából a füst.

Szén-monoxid miatt hívták a tűzoltókat Kaposváron, Szentbalázson, Szolnokon, Budapest XI., XIX. és XXII. kerületében, Kutason és Pécsett. A mérgező gáz miatt heten kerültek kórházba.

Balatonfűzfőn egy őz kerítésbe szorult, a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd biztonságos helyre vitték és szabadon engedték. Csemőn egy garázs és egy hodály égett, itt birkákat mentettek a tűzoltók. Mátyusházán egy sertéstelep került víz alá ahonnan a tűzoltók szivattyúzták ki a vizet.

Több olyan közlekedési baleset is történt, ahol szükség volt a tűzoltók beavatkozására. Az M3-as autópályán hajnali háromkor egy személyautó utolért egy trélert vontató kisbuszt. A személyautó részben a tréler alá szorult, a tűzoltók egy órán keresztül dolgoztak, hogy szét tudják választani a járműveket.

Kecskeméten reggel fél hatkor személyautó és teherautó ütközött. A személygépkocsiba beszorult sofőrt feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók. 

Ezek mellett kidőlt fák, letört faágak, elárasztott pincék, garázsok, udvarokba, házakba betört víz miatt hívták a tűzoltókat.

Karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban ötszáz járművel. Riasztást követően százhúsz másodpercen belül elindulnak oda, ahol baj van. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy velük kelljen karácsonyozni.


Kapcsolódó

Külföldről rendelt kendermagokat egy nagykanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása vétség miatt folytatott eljárást - írja a police
Elolvasom

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom