235 éve született a Balaton megmentője

Élete során vízszabályozások sokaságáért volt felelős a XIX. század híres vízépítő mérnöke. A Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagját, a magyar műszaki nyelv megújítóját az utókor a Balaton megmentője titulussal is felruházta azóta. Beszédes József 235 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot – tárta fel az Index cikke.

Beszédes József 1787. február 12-én született a vajdasági Magyarkanizsán. Édesapja, Beszédes Mátyás hétgyermekes, szántóvető parasztember volt, aki írástudatlansága ellenére több mint egy évtizeden át bíró volt egy felerészben szerbek lakta községben. Harmadik szülött gyermeke, József négy hónap alatt végezte el az elemi iskola két legfelsőbb osztályát, és amikor kisdiák volt a szegedi algimnáziumban, csak úgy tanulhatott, hogy favágással, kályhafűtéssel, az iskola seprésével kereste meg kenyerét. Az algimnázium elvégzése után a temesvári főgimnáziumba ment. Anyja kívánságának eleget téve kispapnak állt be, csakhogy az egri érseki papnevelő intézetben hamar ráeszmélt, hogy nem neki való a papi pálya. Ezért 1806-tól Pesten mérnöki és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, majd 1810-ben letette a mérnöki szigorlatokat – írja a portál.

A Sárvíz hőse

Podmaniczky József királyi biztos a tehetséges fiatalemberre bízta a Sárvíz-szabályozási térkép elkészítését, ezért 1811-ben mérnöknek nevezte ki. Aztán 1813-ban a Mérnöki Intézettől hivatalosan is megkapta az oklevelet. 1814-ben Eszterházy Károly gróf uradalmi mérnöke lett. Ekkor készítette el a Sárvíz rendezésére vonatkozó végleges tervét, amelynek eredményeként az eliszaposodott folyóból közlekedésre és öntözésre is alkalmas, 176 kilométer hosszú, szabályozott, csatornázott folyó lett. A Sárvíz hőse egy csapásra országszerte híres emberré vált.

A vízszabályozáson túl vízerő-hasznosítással és az akkortájt sok gondot jelentő malomkérdés megoldásával is foglalkozott.

A korábbi állapotokra ugyanis az volt a jellemző, hogy a csekély esésű vízfolyásokra telepített ősi gátasmalmok gyakran árvizet okoztak. Ezért a malmokat vízosztóépülettel külön szabályozott csatornára telepítette, így azok állandó vízadagolás mellett egyenletesen végezték a vízerő-hasznosítást, és a folyó főágában sem jelentettek árvízveszélyt.

1819-ben mindemellett megszerezte a szépművészeti és filozófiai doktorátust is. Ezzel a címével azonban sohasem élt.

Földmérők a Balatonnál

Életének egyik fő műve a Sárvíz, a Sió és a Kapos menti mocsarak kiszárítása volt. Tervet dolgozott ki a Balaton vízszintjének leszállítására. A munkálatokról a Sárvíz folyót szabályozó csatornák és töltések fenntartásáról és javításáról hozott 1827. évi 33. törvénycikk így írt:

“Mivel a Sió és Kapos folyóknak, valamint a Balaton tavának tervbe vett szabályozása a Sárvíz folyónak már befejezett szabályozásával szoros kapcsolatban áll, hogy egyrészről a Balaton kifolyása könnyíttessék, és a vizek szabadabb lefolyásának előmozdítása által a hátul fekvő vidékek az elárasztások ellen védve legyenek, másrészről pedig a levezetőcsatornák által a lápok és mocsarak kiszáríttassanak: a nevezett Sió és Kapos folyók, valamint a Balaton tava szabályozására legmagasabban kirendelt királyi biztosság folytassa és a törvény értelmében fejezze be munkáját.“

1832 nyarán fogott hozzá a törvénycikkben foglaltak megvalósításához. Először is a Balaton, a Sió és a Kapos folyók mocsaras területeinek vízrajzi felvételére és az érintett vármegyék által viselendő költségek megállapítására volt szükség. A Balaton körüli munkálatokat a királyi biztosság és a vármegyék uradalmainak mérnökeivel közösen hajtották végre.

1833. augusztus 4-én kelt. levelében tájékoztatta Deák Antal táblabírót, a balatoni bizottság elnökét a munka közelgő befejezéséről. Ebből kiderül, hogy földmérők dolgoztak Siófoktól Berényig, illetve Alsóörstől Badacsonyig. Minden napra hat embert kért a méréshez, továbbá két-két halászhajót és lovas kocsit a királyi biztossági földmérő és szerszámai hordozására.

A Sárvíz, a Sió és a Kapos szabályozása következtében 352 kilométer hosszú csatorna épült meg, 80 ezer hektár mocsaras terület szabadult fel, míg a Balaton vízszintjének leszállításával további 12 ezer hektár vált megművelhetővé.

Széchenyi és Vásárhelyi mögött

Széchenyi István folyószabályozási programjának egyik sarkalatos pontja volt a Duna vaskapui szakasza. Ezért 1830-ban Beszédes Józseffel és még néhány szakemberrel Pesttől a Fekete-tengerig hajózott, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg a hajózási akadályokkal, a tervezett szabályozás módjaival és lehetőségeivel. A több hónapig tartó utazás folyamán sok tapasztalati anyag gyűlt össze, és ezt a későbbi szabályozás alkalmával felhasználták. Széchenyi kezdeményezésére az országgyűlés elfogadta a Dunát a Tiszával összekötő csatornáról szóló 1840. évi XXXVIII. törvénycikket. Bár a kivitelezésre egy részvénytársaság alakult, a tervet ért támadások miatt a tőke megvonta támogatását, így a csatorna építése lekerült a napirendről.

Az Al-Duna szabályozásával kapcsolatos nézetei miatt vitába szállt vele a korszak másik nagy vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál is,

aki a precíz mérnöki megfogalmazást, az elképzelések konkrét kiindulási adatait, a tudomány matematikai alapjait kérte számon kollégáján. A vitában ő húzta a rövidebbet. Ennek következményeként is a folyószabályozások kapcsán sokáig csak Vásárhelyi Pál és Széchenyi István nevét emlegették – olvasható az index.hu-n.

A teljes cikk itt olvasható.