369 tő cannabist foglaltak le a rendőrök Zalában

A DELTA Program keretében újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök. Ezúttal egy bezerédi hálózatot számoltak fel – írja a police.hu.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján 2024-ben rendelt el nyomozást a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt. A széles körű adatgyűjtés eredményeként, összehangolt akció során a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le az egyenruhások két bezerédi férfira. Kutatást tartottak az ingatlanokban, ahol 369 tő cannabist, 4,5 kilogramm marihuánát, 3,5 millió forintot és valutát, egy távcsöves számszeríjat, valamint a termesztéshez és az árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

Az illegális növényeket egy 39 éves férfi termesztette házának udvarában és a közelben. Szüretelést követően feldolgozta, porciózta, értékesítette is a drogot.

A nyomozók mindkét férfit előállították, kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe őket. A fogyasztók azonosítása folyamatban van.

A forgalomból kivont marihuána feketepiaci értéke megközelítőleg 15 millió forint. A növények termésének leszüretelése után az elkövetők legalább 350 kilogramm marihuánát adhattak volna el több mint 500 millió forintért. Ezzel az akcióval a zalaegerszegi rendőrök nagyjából 354 000 adag kábítószer árusítását akadályozták meg.


Kapcsolódó

Szakmunkások loptak ékszereket kétmillió forint értékben Veszprémben

A veszprémi rendőrök másnap elfogták azt a két tolvajt, akik több mint 2 millió forint értékben vittek el a
Elolvasom

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában mesekönyvekkel lehetett fizetni

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági  kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában  mesekönyvekkel leh
Elolvasom

Közúti ellenőrzés alkalmával derült fény a bűncselekményre Balatonfűzfőn

A balatonalmádi nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki két férfit. - - A járőrök december
Elolvasom