44 kiló füvet foglalt le a NAV az M7-esen

44 kiló füvet foglalt le a NAV az M7-esen

A teherautó sofőrjének feszült viselkedése lett gyanús az ellenőrök számára.

Az M7-es autópályán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei jelentős drogszállítmányt vontak ki a forgalomból. Több mint 44 kilogramm marihuána lapult egy teherautósofőr fekhelyén – számolt be oldalán a NAV.

A pénzügyőrök december 19-én délután, a zalakomári pihenőhely mérlegállomásán ellenőriztek egy bolgár teherautót. A kamion az okmányok szerint különféle fagyasztott húsokat szállított Spanyolországból Bulgáriába. A raktér átvizsgálásakor szabálytalanságot nem találtak az egyenruhások, a gépkocsit ténylegesen fagyasztott húsokat vitt, azonban a sofőr feszült viselkedése gyanússá tette a fuvart. A járőrök ezért úgy döntöttek, hogy a vezetőfülkét is megnézik, hogy kiderítsék, mi lehet a stressz forrása.

A gépjárművezető fekvőhelyéről négy nagyméretű fekete szemeteszsák került elő. A zsákokban vákumcsomagolt növényi részeket találtak, az elvégzett kábítószergyorsteszt marihuánára pozitív eredményt mutatott. A járműben összesen 44,2 kilogramm kábítószergyanús anyagot szállítottak, amelynek feketepiaci értéke több tízmillió forint.

A pénzügyőrök értesítették a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársait, akik átvették az intézkedést. Továbbiakban az ügyet büntetőeljárás keretében vizsgálják.


Forrás: NAV
Fotó: NAV

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom