67 nap után végre sikerült befogni a Veszprémben kóborló fekete pulit

67 nap után végre sikerült befogni a Veszprémben kóborló fekete pulit

Végre sikerült befogni a Veszprém környékén már legendássá vált kóborló pulit, akit az Olt-Alom Állatvédő Egyesületnek 67 nap után sikerült biztonságba helyeznie.

Soha nem volt még ilyen nehéz dolgunk, mindent megpróbáltunk, rengeteg időt, energiát, anyagi forrást emésztett fel az eset és kaptunk sok negatív kritikát is, de ez sem szegte elszántságunkat! Nekünk minden élet egyformán fontos, ezért minden nap újra és újra próbálkoztunk a befogással. Csak a cél lebegett a szemünk előtt, hogy segíteni tudjunk neki! A kutya és a mentésben részt vevő kollégák is, a körülményekhez képest jól vannak! Nagyon szépen köszönjük nektek!Büszkék vagyunk rátok!

– írja az egyesület.

…végre sikerült! 67 napja próbálkoztunk, már szinte reménytelennek tűnt, de nem adtuk fel! Tegnap 18:19-kor sikerült befognunk a Veszprémben kóborló második pulit.

– jelentették kedden.

A befogás után természetesen azonnal megkezdődött az állat orvosi ellátása és biztonságba helyeztük. Nagyon szépen köszönjük azoknak akik hittek bennünk, akik segítették a munkánkat, a rengeteg bejelentést, üzenetet, lelki támogatást, együttérzést, drukkolást! Kimerültünk, de újult erővel folytatjuk!

Mi is köszönjük az egyesület áldozatos munkáját, ha pedig támogatni szeretnétek őket valamilyen formában, akkor a teljes poszt alatt megtaláljátok a részleteket hozzá!

Fotó: A kép csak illusztráció.

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom