9 évet kaptak a balatoni dílerek

Idén májusban emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű drogkereskedelem miatt öt gyanúsítottal szemben, akik feltételezhetően szervezett módon árultak kábítószert a balatoni régióban – tájékoztat közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a 46 éves Balaton-parti férfi budapesti társával már hosszabb ideje állt baráti kapcsolatban. A férfiak rendszeres kábítószer fogyasztók voltak, majd 2011. évtől kezdődően I. rendű vádlott a Balatonon történő tovább értékesítés céljából nagy tételben is vásárolt tiltott szereket barátjától.

Az ilyen módon a Balaton-partra jutott kábítószerből a férfi több esetben adott el egy helyi kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó 30 éves férfinak, aki nemcsak tőle, hanem más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat, amihez igénybe vette egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét.

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a napokban hirdetett ítéletet, amelyben három vádlottal szemben szabott ki végrehajtandó szabadságvesztés büntetést, az I. rendű vádlott 3 év börtön-, míg II. rendű társa 6 év fegyházbüntetést kapott. A Törvényszék I. rendű vádlottat a szabadságvesztés büntetés mellett pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra is ítélte, mivel ő volt az, aki a tiltott szereket a helyi bűnmegelőzési egyesület gépkocsijával szállította.

Az ítélet nem jogerős, a Somogy Megyei Főügyészség négy vádlott vonatkozásában súlyosítás végett jelentett be fellebbezést.


Forrás: kapos.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

23 lakóingatlant tört fel egy frissen szabadult férfi Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség számos betöréses lopás miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó, többször
Elolvasom

Új Tesco nyitott Balatonalmádiban

Az új balatoni egység összesen 14 munkavállalót foglalkoztat. - - Balatonalmádiban, a Balatonfűzfői út
Elolvasom

Több száz éves sírokat tártak fel a veszprémi bazilika altemplomában

17. századi sírokat tártak fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház altemplomában a bazilika felújítási
Elolvasom