A kevés külföldi is inkább a Balatont választotta

Az idén nyáron az országos turisztikai forgalom folyamatosan nőtt, a június volt az egyetlen hónap, amelyben a vendégek száma elmaradt a tavalyitól.
Az összesítés alapján az utazók 93 százaléka vidékre utazott, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a budapesti szálláshelyek forgalma egész nyáron mélyponton maradt. Az ügynökség ezt azzal magyarázza, hogy a más országból érkezők száma idén megcsappant, tavaly 2,6 millió külföldi jött, 60 százalékuk a fővárosba. Idén ráadásul a kevés külföldi sem Budapestet preferálta, hanem inkább a Balatont.

A Balaton mellett augusztusban 645 ezer, 82 százalékban belföldi vendég összesen 2,2 millió vendégéjszakát töltött el. A legnépszerűbb úti cél Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Zalakaros volt.     

A magyarok a Balaton után főleg a Mátrába, a Bükkbe, valamint a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy térségbe, és a Tisza-tóhoz utaztak. A más államból érkezők körében a második legnépszerűbb úti cél Budapest volt. A legtöbb külföldi Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából érkezett.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Ökológiailag és jogilag sem indokolt az árvaszúnyogok gyérítése a HUN-REN kutatói szerint

A faj rajzása zavaró lehet, ám az ökoszisztémában fontos szerepet játszik. - - Az árvaszúnyogok gyérít
Elolvasom

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom

Balatoni szarkák álltak bíróság elé Somogyban

A vádlottak ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták. - - A Siófoki Járási Ügyészség előbb egy húszas é
Elolvasom