Idén többen vettek balatoni horgászjegyet

A horgászjegy-értékesítésből az idén 15 százalékkal több árbevételre számít a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki online-ülésén, ahol szó esett az új vízparti rendelethez szükséges egyeztetésekről is.

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója arról számolt be, hogy a pandémia és a külföldiek elmaradása miatt kedvezőtlenül indult az év a horgászturizmus számára, azonban a nyári szezon nagyon erős volt, a belföldi horgászok több területi engedélyt vásároltak, mint a korábbi években. A tavaly óta változatlan árú területi engedélyek idei értékesítéséből 15 százalékkal több bevételre számít a társaság.

Tavaly 90 ezer horgászjegyet értékesítettek, amiből 18 ezer volt éves engedély, idén a reményeik szerint megközelítik vagy elérik a 100 ezres nagyságrendet – tette hozzá a vezérigazgató. Közölte, hogy 2021-től a fonyódi és a mórichelyi tógazdaságok is a társaság birtokába kerülnek, aminek köszönhetően saját termelésű halakból tudják majd teljesíteni a balatoni haltelepítési kötelezettségeiket.

A BHN árbevétele 2019-ben először haladta meg az 1 milliárd forintot, a tervek szerint az idén meghaladja az 1,2 milliárdot. Ehhez a horgászjegy-értékesítésből származó bevétel 944 millió forinttal járul hozzá – tájékoztatott a cégvezető.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a BTT ülésén elmondta, hogy még zajlik a 2018. évi területrendezési törvényhez kapcsolódó balatoni vízparti szabályozás előkészítése. Eddig a 44 tóparti település közül hattal folytattak le egyeztetéseket. Várhatóan tavasszal már sor kerülhet a tervek lakossági fórumokon történő egyeztetésére is.

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője beszámolt az idén július 22-én, vízminőség-védelmi céllal megkezdett kotrási munkákról. Mint elmondta, Balatongyörök térségében eddig 35 ezer köbméternyi mederanyagot sikerült eltávolítani azokról a területekről, amelyek a tavaly nyárvégi algavirágzás gócpontjának számítottak.
Az igazgató közölte azt is, hogy az innovációs tárca pályázatot írt ki Balaton-kutatásra 50 millió forintos kerettel, és a klímaváltozás balatoni hatásainak kutatására 70 millió forintos kerettel.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom