A Balaton legjobb strandját ígérik Keszthelyen

A Balaton legjobb strandját ígérik Keszthelyen

Balaton legjobb strandját, a teljes partszakasz kihasználásával létrehozandó egyedi szabadidős, sport- és szórakoztató központ kialakítását tervezik Keszthelyen – közölte a város és térségének országgyűlési képviselője a szerdai sajtótájékoztatón.

Manninger Jenő elmondta: a kormány a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent döntésével 400 millió forintot biztosít az előkészítésre és a tervezésre.

Az egész éves kikapcsolódási lehetőséget nyújtó központ beruházásának várható értéke mintegy 5 milliárd forint lesz – tette hozzá.

A képviselő kifejtette: a városi strand területét is kihasználó ötletek gyűjtése már elindult, az a cél, hogy a várhatóan 2022-ben induló beruházás révén a keszthelyi part ne csak nyáron, hanem egész évben vonzó legyen a turistáknak.

Nagy Bálint polgármester hozzátette: a Magyar Művészeti Akadémia tagjai és a Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusz hallgatói építészeti javaslatokat készítenek, illetve a keszthelyiek és a civil szervezetek véleményére is kíváncsiak.

Az elképzelések szerint a több négyzetkilométernyi területen olyan fás-ligetes sétányt is kialakítanának, amely összeköti a keszthelyi Balaton-part létesítményeit.

Keszthely Balaton-parti területének megújítására írt ki nyílt építészeti ötletpályázatot 40 alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata 

Keszthely Balaton felőli megközelítésének helyszíne a kikötő és a móló környezete, amelynek jelenleg a városi strand és a sportpálya is részét képezi. A kiemelt jelentőségű területen a város a következő 10-15 évben egy magas szintű szolgáltatást nyújtó, multifunkcionális együttest (strand, wellness, szórakoztató kereskedelmi és más egységek) szeretne létrehozni – írja a közlemény.     

A fejlesztéshez még nincs kész részletes tervezési program, ezért az ötletpályázatra elsősorban komplex, építészeti-tájépítészeti feltáró tanulmányterveket várnak, amelyek jó alapul szolgálhatnak a fejlesztéssel kapcsolatos esetleges további döntésekhez.     

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom

Siófokról rajtol a Tour de Hongrie egyik legérdekesebb szakasza

A mezőny május 12-én vasárnap indul a déli parti város Fő teréről. - - A 45. magyar körverseny május 8
Elolvasom