Keszthelyi lokálpatrióták a part beépítése ellen

Egyre csak szaporodnak a NER-közeli kezekbe kerülő Balaton parti ingatlanok Keszthelyen. Ennek ellenére a szállodák évek óta zárva tartanak és az egykori kemping szintén nem üzemelő területére pedig egy lakóparkot vizionáltak az újdonsült tulajdonosok, amely elképzelés nem arat osztatlan sikert a keszthelyiek körében – írja a telex.hu.

„Keszthely aranytartaléka ez a terület, ezért fájdalmas, ha úgy hagyjuk elveszni, ami még el is torzítja a várost”

– az egyik keszthelyi lokálpatrióta írta ezt a portálnak. A város ugyanis felbolydult az elmúlt hetekben, amikor kiderült, hogy az egykori Zala kemping helyére, a Balaton partján lévő hét hektáros telken 288 lakásos társasházat akarnak felhúzni. A kempingben rendezték meg 2018-ban a B.my.lake fesztivált, tavaly már nem nyitott ki, 2019. márciusában már a felújításra készültek, de az idei nyarat is üresen töltötte.

A tervezett lakóparkról látványterv egyelőre nem terjed a városban, csak a hírek. A városvédők szakmai állásfoglalást tettek közzé, ehhez három civil szervezet már csatlakozott is. Ebből idézünk.

  • Vízparti ingatlanok pozitív hatást nem gyakorolnak a környezetre.
  • A lakástulajdonosoktól érkező pluszbevétel a városi anyagi helyzetét nem javítja
  • Tájrombolás, hulladékkezelési problémák, a sok lakás további beépítést igényel.
  • Jogos a félelem, hogy Keszthely elveszíti eddigi vonzerejét, ami épp a gyér beépítettségből adódott.

Írnak még vízparti városiasodásról, ami szerintük nem előnyös, mert környezeti és társadalmi hanyatláshoz vezethet.

Beszéltünk több olyan keszthelyivel, aki úgy látta, ha szállodát építenének fel erre a részre, az támogatható lenne, mert legalább hosszú távú bevételt hoz, míg a lakópark csak a befektetőknek hoz hasznot.



Kapcsolódó

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom