Kenyértörés és lemondások a Balaton kiemelt vendéglátósainak körében

Mintegy másfél milliárd forintnyi egyedi támogatás sorsáról hozott döntést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nemrégiben, amelynek elsődleges kedvezményezettje a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagja lett. Sokan elfogultságot sejtenek a döntés mögött és ennek hatására az érdekvédelmi szervezeten belül akkora feszültség keletkezett, hogy annak elnöke, Laposa Bence már a pozícióból való lemondását is kilátásba helyezte – derül ki a 24.hu cikkéből.

A nyertes pályázók közül Laposáék két vállalkozása is kiemelt 71 és fél millió forintos támogatásban részesül – írja a hírportál, de más Balatoni Kör tagok is jelentős összeghez jutottak a fejlesztési pénzekből.

A pályatársak viszont elég nagy meglepődéssel fogatták a Magyar Turisztikai Ügynökség elbírálásának eredményeit lévén, hogy a badacsonyi borász az MTÜ tanácsadójaként is tevékenykedik.

A cikk szerint a Balaton gasztronómiájának és vendéglátásának érdekvédelméért felelős szervezet, a Balatoni Kör tagjai közül értelemszerűen azoknak a zsebében nyílt ki a bicska, akik kevésbé vagy egyáltalán nem részesültek a vissza nem térítendő állami pénzből és akik elsősorban azt kifogásolták, hogyan lehet valaki egyszerre kiemelt nyertese a pályázatoknak, úgy, hogy azok elbírálásban is szerepe van.

A botrány gyűrűzése olyan indulatokat szült, amelyeknek következtében a kör teljes elnöksége a lemondását ajánlotta fel. Az üzletember az eseményekre közleményben reagált:

„A dinamikus fejlődése miatt válaszúthoz érkezett a Balatoni Kör, és a továbblépésnek elengedhetetlen feltétele egy szervezeti átalakulás ezért az egyesület elnöke és teljes elnöksége felajánlotta lemondását. Az elnökség ügyvivőként folytatja tovább a munkáját, a következő közgyűlésig, melyet a legkorábbi időpontban megtartunk, mihelyt a pandémiahelyzet jogilag lehetővé teszi”

Sokan a balatoni vendéglátásból úgy nyilatkoztak ezután, hogy olyan emberekben csalódtak az eset kapcsán, akiket addig példaképnek tekintettek és akik társaságába vágyott mindenki a szakmából.

Azóta állítólag több vendéglátó egység is visszamondta megrendeléseit a szóban forgó extra támogatást elfogadó borászatok termékeire vonatkozóan.

Forrás: 24.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom