A hétvégi embertömegektől tartanak a Balaton-parti települések

A hétvégi embertömegektől tartanak a Balaton-parti települések

Hétfőn léptek életbe a kormány legújabb járványügyi szigorításai, ám a Balaton környéki önkormányzatok sorra aggodalmukat fejezik ki a tóparton kialakuló embertömegek kapcsán – írja a Telex.

A Velencei-tónál akkora tömeg volt már a hétvégén is, hogy most inkább azt kérik, ne nyissanak ki a büfék.

„Sajnos a hétvégi tapasztalataink azt mutatják, hogy sokan kívánkoznak a szabadba, az éttermek előtt hosszú sorokban várakoznak az emberek. Mind a maszkhasználatot, mind a távolságtartást szinte lehetetlen így betartani”

– írja a Velence Korzó üzemeltetése a hétfői Facebook-posztjában, amelyben azt kérik, hogy „a korzót most hagyják meg a velenceieknek”.

Hasonló üzenetet fogalmazott meg a korlátozások idején a Balatonra menekülő tömegektől tartva hétfőn Balatonfenyvesen polgármestere, aki egy személyben a Balatoni Szövetség elnöke is. Lombár Gábor az ATV-nek azt mondta:

„Azt kérem, hogy a Balaton-part az nem egy üdülőhely most. Ez egy ugyanolyan magyarországi település, amelyik próbálja túlélni ezt az időszakot. Attól még, hogy a süt a nap és gyönyörű a Balaton, az még nem jelenti azt, hogy itt aztán el lehet felejteni mindent, ami a bajainkkal kapcsolatos. Kérek mindenkit, hogy tartsák be a szabályokat.”


Forrás: Telex
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom