Alkotmánybírósághoz fordul Balatonvilágos polgármestere

Alkotmánybírósághoz fordul Balatonvilágos polgármestere

Keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez és az Alkotmánybíróságot is felkereste Balatonvilágos önkormányzata egy új beruházás kapcsán. A település vezetősége egy 92 lakásos vízparti társasház terveit szeretné visszavonni, amely az egykori úttörőtábor helyén épülne fel – írja az MTI.

Takács Károly, polgármester elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasház-monstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.

A beruházás magvalósítása ellentétes lenne a helyi építési szabályzattal, és a vízparti építkezést szabályozó miniszteri rendelettel is, amit felülírt az új kormányrendelet – fejtette ki. Hozzátette, a tervezett építmény teljesen tájidegen, a kiadott engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz. Hozzátette: emiatt fordult a település az Alkotmánybírósághoz is.

Azonnali jogvédelmet, vagyis az engedély felfüggesztését azért kérték, mert a területen a bontási munkák megkezdődtek, így az építkezést bármikor beindíthatja az engedélyt jegyző Archibald Kft. – mondta. A 8300 négyzetméteres állami tulajdonú ingatlan korábban úttörőtáborként, majd Erzsébet-táborként is működött. Szerette volna az önkormányzat az elmúlt években ingyenes vagyonjuttatással, vagy hosszú távú vagyonkezeléssel átvenni, de a nemzeti vagyonkezelő tavaly értékesítette, a polgármester tudomása szerint 326 millió forintért.


Forrás: MTI
Fotó: Zarnócki Szabolcs

Kapcsolódó

Elszaporodtak a balatoni vaddisznók

A szakértők szerint és a tapasztalatok alapján haladéktalan és összehangolt beavatkozásra van szükség. - -
Elolvasom

A szabadság zöld oázisa Paloznakon: itt a 13. Jazzpiknik

Három napra minden zöldebb, lüktetőbb és szabadabb lesz a Balatonnál: július 31. és augusztus 2. között Pal
Elolvasom

Motorosra támadó házaspár ellen emeltek vádat Somogyban

Elsodorta a lányukat, ezért rátámadt a motorosra egy házaspár idén májusban Balatonőszödön, vádat emeltek e
Elolvasom