Kórházi önkénteseket keresnek Somogyban

Önkénteseket keres a Somogy megyei Kaposi Mór Oktató Kórház. Az intézmény a Facebookon is megosztott egy toborzó bejegyzést a témával kapcsolatban – olvasható az index.hu-n.

Hétfőn a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete jelentette be, hogy önkéntesek toborzásába kezdtek az egyre inkább súlyosbodó járványhelyzet miatt. Majd a délután folyamán az Országos Kórházi Főigazgatóság is közleményben – és külön honlapot szentelve a jelentkezéshez – buzdított az önkéntességre.

A somogyi kórház esetében annyi a különbség, hogy itt egyelőre még csak az egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben részt vevő jövőbeni önkénteseket keresik.

“Közreműködésük önkéntes jogviszony keretében, ellenszolgáltatás nélkül történik” – írta a kórház a bejegyzés végén.



Kapcsolódó

Illegálisan bontottak autót Zalában

Egyenruhások érték tetten Zalabérben azt a két férfit, akik engedély nélkül szereltek szét egy járművet és
Elolvasom

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom