Június 5-én országszerte nyílt napot tartanak a kisüzemi sörfőzdék

Egyszerre nyitják meg a kapuikat egy napra a magyar kisüzemi sörfőzdék a gasztronómiára és a sörkultúrára nyitott vendégek előtt a nyár első hétvégéjén. Az ingyenes programhoz eddig 12 megyében, 26 sörfőzde csatlakozott.

A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. Illetve felhívja a figyelmet arra a változatos termékpalettára, amelyet a kis sörfőzdék kínálnak. 

Június 5-én, a második Nyitott Főzdék Napján Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében négy-négy, Budapesten, Borsodban, és Békés megyében három-három, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kettő-kettő nyitott sörfőzde várja a vendégeket, és Pest, Somogy, Tolna, Vas, valamint Baranya megyében is lesz olyan kisüzem, amely nyitva áll majd a látogatók előtt.

Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta, hogy a Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, és lesznek olyanok is, akik kistermelőkkel működnek majd együtt, hogy ne csak a helyi sört, hanem kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhassanak a látogatók.

A Nyitott Főzdék Napjához csatlakozó sörfőzdék június 5-én, leginkább szabadtéren, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett várják majd a látogatókat, így elképzelhető, hogy bizonyos programokon történő részvételhez védettségi igazolvány szükséges majd. A részletes programok és a résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu oldalon érhető el.




Kapcsolódó

Terhes élettársát bántalmazta egy férfi Tapolcán

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit - írja a police.hu. - - Védőnői
Elolvasom

Balatoni Évadnyitó: több mint 150 hajó indult

Ünnepélyes vitorlabontóval és a Fifty-Fifty győzelmével vette kezdetét a 2026-os hazai vitorlás idény szomb
Elolvasom

Balatoni Bájoló: a Jásdi Pincével és a Báder mandulással készített fagyi-különlegességet a Sissi Fagyizó

Házi-krémes fagylalt, a Jásdi Pince kékfrankosa és a zánkai Báder birtok ropogós mandulája: a Balaton régió
Elolvasom