Horrorkápolna a Szent György-hegy bazaltorgonái alatt

Horrorkápolna a Szent György-hegy bazaltorgonái alatt

A Szent György-hegy Balaton panorámája és borai messze földön híresek és nyaranta a turisták hada sem ritkaság a környék életében. A bazaltorgonák tövében megbújik viszont egy régi, elhagyatott épületegyüttes, ami első ránézésre akár hátborzongatónak is tűnhet – olvasható a femina.hu-n.

A ma szomorú és kissé hátborzongató látványt nyújtó, Ify-kápolnaként is emlegetett Emmaus-birtok – a név a bibliai, emmausi történetre utal – Ify Lajos fonyódi plébános otthona volt, aki a kommunizmus térnyerése miatt önként vállalta az ide való visszavonulást, a remeteéletet. A kápolna és a hozzá tartozó néhány épület az 1950-es években épült fel, Ify Lajos 1967-es halála óta azonban az enyészeté.

Bár sokak szerint a kápolna kísértetjárta hely, és jobb elkerülni, történelmi értéke és egykori lakója előtt tisztelegve is érdemes lenne másként tekinteni rá – Ify Lajos a források szerint nagy tiszteletben álló, de szerényen tevékenykedő pap volt, aki segítette a szegényeket, zsidókat bújtatott, és a kommunizmus során is menedéket nyújtott otthona. Az épületegyüttes megmentéséért sokan próbáltak összefogni, de érdemi változás idáig nem történt.




Forrás: femina.hu
Fotó: indafoto.hu / darthwalk

Kapcsolódó

Lebontották a veszprémi kályhás-házat

A régóta omladozó épületnek pár óra alatt hűlt helye maradt. - - Múlt hétfő reggel elkezdték, délután
Elolvasom

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom