Épül a Budapest-Balaton kerékpárút

Épül a Budapest-Balaton kerékpárút

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat – jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben pénteken.

Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén.
    

Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal – tájékoztattak.
    

Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők – hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig – tették hozzá.
    

Az ITM közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését.
    

A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd – írták.

Forrás: mti.hu
Fotó: canva.com

Kapcsolódó

Újabb jövőbemutató nevek a legendás hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között

Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 202
Elolvasom

Nívós nemzetközi díjat szerzett a varjaskéri templomrom és egy balatonfüredi apartmanház is

Egy Szlovéniában tartott rangos építészeti gálán egy balatonfüredi apartmanház és a varjaskéri templomrom f
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pálos emlékhely, Badacsonytomaj

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a középkorban rendkívül aktívan működött a Balaton partjain. Sz
Elolvasom