A monda megannyi generáción át terjedt szájhagyomány útján, így sokféle variánsa alakult ki és csak hiányos változatokban maradt fent. A történet imitt-amott lyukas szövetét Lipták Gábor képzelőereje igyekezett befoltozni. Az általa kiegészített fabula szerint a tihanyi hegy fokán valaha egy óriási várkastély állt, melyben a gazdag, de vak Rohan herceg élt két lányával, kiknek szépsége messze földön szóbeszéd tárgyát képezte. Bár mindkét lány gyönyörű volt, az idősebbik, Horka rikácsoló hanggal és önző természettel született, míg húga, a bájos Helka jószívű és kedves teremtés benyomását keltette. Ahogy cseperedtek a lányok megjelentek az udvarban a kérők is, de Horka hangját meghallva mindegyikükből elillant a kedv a házasodásra. A szomorú hercegnő elkeseredettségében apjához fordult, aki felajánlotta fele királyságát annak a személynek, aki valahogy megszépíti pórul járt lánya hangját. A legelszántabb jelentkező, az alföldi Thuz herceg volt, akit számtalan próbálkozás után végül Sióhoz, a Balaton tündéréhez vezérelt a sors.
Sió azzal a feltétellel segített a hercegnek, ha az hoz neki egy fürtöt Helka kecskegidájának aranyszőréből, hogy visszanyerhesse aranyhaját, amelynek helyén a Bakony kígyói tekeregtek és ezáltal felszabadulhasson egy korábban rárótt átok alól. A megoldás a vak király vára alatt élő, öreg remete gyűrűjében leledzett. A tavi tündér elárulta, hogy ha Horka hét napig a nyelve alatt hordja a remete aranygyűrűjét, akkor hangja ékesebbé válik még a csengőszónál is. Thuz valóban a vár tövében, egy virágos sír mellett találta az idős aggastyán otthonát, aki készségesen adta kölcsön neki ékszerét, amennyiben a herceg visszahozza azt a nyolcadik napon. A módszer hatásosnak is bizonyult, mert miután Horka némaságban töltött hét nap és hét éjjel a nyelve alatt tartotta a gyűrűt és kimondta az első szót, maga sem akart hinni a fülének. Hangja valóban csodásan csengett és szívét boldogság öntötte el, ám rút természetén semmi sem változott.
Thuz herceg így elnyerte a király fele országát és vele Horka kezét is, ám a kapzsiságtól megrészegülve sem az öreg remetének, sem pedig Siónak tett ígéretét nem tartotta be. Egy nap egy derék ifjú legény lépett a palotába. A remete nevelt fia, Kelén volt az, aki azóta már haldokló apja gyűrűjéért jött, de akárhogy rimánkodott a gőgös házaspár kíméletlenül elhajtotta, maguknak megtartva az ékszert. Az elkeseredett fiút Helka vigasztalta és segített nevelőapját is felgyógyítani a következő hetekben. Ez idő alatt a két fiatal között nagy szerelem lángja lobbant fel, ám ezt Kelén szegény származása miatt kénytelenek voltak titokban tartani.
Eközben a gonosz Thuz és Horka azon tanakodtak, hogyan kaparinthatnák meg a királyság másik felét is. Hamar felismerték, hogy ehhez Helka veszte szükséges, de fondorlatra volt szükségük, hogy a lányok apja ne sejtse meg az ármányt. A közelben élt egy boszorkány, akinek tudomása volt egy különös halról, amely a Balaton tündérének kedvence. Azt javasolta Horkának, vegye rá testvérét, hogy szerezze meg a halat vak apjuk számára, mivel annak húsa majd visszahozza a szeme világát. A valódi indíték azonban ennél jóval aljasabb volt, ugyanis a boszorka azt is tudta, hogy bárki, aki a halat meg akarja kaparintani halál fia, mert a tündér oltalma alatt áll, aki olyan dühöngő vihart szabadít a tóra kiskedvence védelmében, hogy abból ember nem jön ki élve. Horka elbeszélte a hal legendáját húgának, így a jóhiszemű lány neki is vágott a keresésnek Kelén társaságában.
Ahogy a boszorka mondta, hatalmas vihar támadt, a két fiatal pedig minden reményt elveszítve, összeölelkezve várta a halált, de mikor Sió látta, hogy mennyire szeretik egymást a felhők elvonultak és a nap kisütött. A tavi tündér odaajándékozta halacskáját a szerelmeseknek, feltéve, ha hoznak neki egy fürtöt Helka kecskegidájának aranyszőréből, hogy végre megszabadulhasson az átkától.
Horka és Thuz nagy meglepetésére a szerelmesek épségben tértek vissza a hallal, ám a gonosz pár azt kicserélte egy másikra, így hiába evett belőle vak apjuk, nem jött vissza a látása tőle. Kisvártatva újabb csellel rukkolt elő a vén banya. Tanácsára Horkáék ezúttal a Bakony szívébe küldték el Kelént, ahol egy hatalmas cserfa tetején, egy elhagyatott hollófészekben egy csésze harmatnedv található, amellyel a világtalan szemét megmosva visszatér annak látása. Ám a fát óriási vadkan őrzi, melynek kivágott nyelvét szintén el kellett hoznia a fiúnak, hogy biztosak lehessenek benne, hogy valóban ott járt. Helka bár könnyes szemmel, de bízva bátorságában mégis útnak engedte szerelmét.
A fiú hét napig bolyongott a sűrű bakonyi rengetegben, de a cserfa helyett az erdő hatalmas mágusába, Kamorba botlott bele. Nem tudhatta, hogy éppen ez a varázsló átkozta el Siót is korábbi csalfasága miatt. Az öreg mágus többet tudott a tihanyi történésekről, mint amennyit Kelén gyaníthatott volna, mert egyetlen fia sírja éppen nevelőapjának remetelakja mellett nyugodott. Mikor pásztorruhában Tihanyban járt, látta, hogy miként gondozzák apjával a számukra ismeretlen hantot, így jóindulatával adózott a kétségbeesett fiú előtt és odavezette a cserfa hollófészkéhez, a vadkant pedig maga pusztította el, aztán megáldotta Kelént és elárulta, hogy nevét a fia sírjánál háromszor kiejtve bármikor hívhatja, ha bajba kerülne.
Hazatérvén a kapzsi Horka kicsalta a fiúból a zsákmányt. A vadkan nyelvét férjének kisütötte, a harmatvizet pedig magára locsolta, nem tudván, hogy gonosz kezekben a hatása sem jótékony. Ahogy az első cseppek a bőrét érték azonnal hollótollak kezdtek nőni a testén, szájából szavak helyett pedig csak rémséges madárrikácsolás tört elő. Férje a nyelvbe harapva mindjárt nagy röfögésbe kezdett és vadkanná változott. Helka nagyon elszomorodott, amiért sehol sem lelte a harmatvizet és szerelméhez rohant a remetelakhoz elpanaszolni a bánatát. Kelén nagy tanácstalanságában Kamort hívta a virágos sírnál. A bölcs varázsló azt tanácsolta a jóságos párnak, hogy három napon keresztül fogják fel a sír virágainak harmatát és azt vigyék saját kezűleg a király elé. Így is tettek. A harmadik napon elvitték az öreg Rohan hercegnek a harmatvizet és meglocsolták vele annak szemeit, akinek azonnal visszatért a látása és nagy örömében ott helyben áldását adta a fiatalok frigyére.
Ezen a reggelen egy dühödt vadkan rontott neki a virágos sírnak a remetelak mellett. Apjának jajveszékelésére Kelén azonnal ott termett és egy jól irányzott nyílvesszővel terítette le a vadat, aki vergődve zuhant a Balaton habjai közé. Egy másik nyíllal pedig a tett színhelye felett keringő, förtelmesen rikácsoló hollót találta el, aki szintén a tóba zuhant.
Végül elérkezett a menyegző napja. A szerelmesek nem feledkeztek a tavi tündérnek tett ígéretükről. Még aznap kieveztek a nyílt vízre és beleszórták Helka kecskegidájának aranyfürtjeit. Ahány fürtöt szórtak a vízbe Siónak annyi aranytincse nőtt vissza a kígyók helyére. A hullámok a mostani Füred környékén sodorták partra az ifjú házasokat. Akkoriban a Bakony fái egészen a vízig leértek és ott várta őket Kamor, aki megáldotta őket és Siót is feloldozta. Ugyanis a varázsló rótta a tündérre az átkot, mert az korábban végzetesen összetörte fiának szívét a hűtlenségével.
-Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői! – kiáltotta a Mágus.
-És vizeimnek legjótékonyabb forrásai – csatlakozott Sió.
Ekkor törtek fel a földből Füred gyógyító forrásai. A szerelmesek pedig boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Emléküket őrzi ez a szép monda és a Balaton két legöregebb sétahajója.