Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre

Él a nevezés az idei Balaton-átevezésre. Magyarország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseménye július 30-án kerül megrendezésre Zamárdiban.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) idén már ötödik alkalommal rendezi meg az eseményt, amely évről évre egyre több sportolni vágyót csábít a Balatonra. A hatalmas érdeklődés miatt az átevezés tavaly Fonyódról Zamárdiba költözött, ahol mintegy 4200-an szelték át kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval a tavat.

“Az idei átevezést július 30-án, szombaton rendezzük. Érdemes azonban korábban érkezni, ugyanis péntektől vasárnapig egy háromnapos sportfesztivált rendezünk a Zamárdi Szabadstrandon, amelyre várjuk többek között a tavaly kilátogató mintegy tízezer embert is. Nagy öröm számunkra, hogy névadó szponzorunk újra az idén 25. születésnapját ünneplő Hervis Magyarország lesz. Velük sikerült egy hosszú távú együttműködési megállapodást kötni, 2024-ig.”

– idézte az MKKSZ hírlevele Berényi Pétert, az MKKSZ szervezési- és marketing igazgatóját.

Az útvonal nem változik, az indulók Zamárdiból elrajtolva Tihany érintésével keresztezik majd a Balatont, a táv oda-vissza körülbelül nyolc kilométeres lesz.

Nevezni a balatonatevezes.hu oldalon lehet, ahol az eseménnyel kapcsolatos tudnivalók folyamatosan frissülnek. Azok, akik július 5-ig jelentkeznek, hivatalos pólót kapnak.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom