Siófokon is elindul az e-rollermegosztó szolgáltatás

Siófokon is elindul az e-rollermegosztó szolgáltatás

Egy második magyar városban, Budapest után Siófokon is elindítja közösségi rollermegosztó szolgáltatását szombaton a TIER – közölte a berlini székhelyű mikromobilitási vállalat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

 Siófokon 320 e-rollert állítanak forgalomba, amelyek Budapesthez és más nagyvárosokhoz hasonlóan éjjel-nappal elérhetők lesznek, elsősorban a központi közlekedési csomópontok közelében, valamint a forgalmasabb területeken.
    

A használati feltételeket, közöttük a működési területet, a parkolásmentes zónákat és a parkolóhelyek kialakítását a helyi városvezetéssel együttműködésben határozták meg.
    

Siófok vezetése számára kiemelten fontos a környezet megóvása, ezért kezdtek együttműködésbe a környezetbarát közlekedési alternatívát kínáló szolgáltatást nyújtó TIER-rel – jelezték a közleményben.
    

A Siófokon bérelhető rollerek a széles, nagyméretű kerekeknek köszönhetően a keskeny utcákon is könnyen és biztonságosan irányíthatóak. A szolgáltatás igénybevételéhez a cég mobilalkalmazásán keresztül elérhető térképen kereshető meg a legközelebbi roller, amelyet a kormányon található QR-kód beolvasásával lehet aktiválni – ismertették.
    

A TIER 2021 szeptemberében indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten. A cég sajtófelelőse az MTI megkeresésére elmondta, hogy a fővárosban több mint 350 ezer bérlés történt az elmúlt közel egy évben. Jelenleg ezer e-roller áll a budapestiek rendelkezésére, a flottát ideiglenesen csökkentették ugyan, de hamarosan ismét bővítik – tette hozzá.
    

Szolgáltatási területük kiterjesztésének lehetőségét újabb városokra folyamatosan vizsgálják – jelezte.
    

A TIER Mobility globális megosztott mikromobilitási szolgáltató, amely saját fejlesztésű energiahálózattal táplált elektromos járművek széles választékát kínálja az e-rollerektől az e-kerékpárokon át az e-robogókig. Szolgáltatásai jelenleg 22 európai és közel-keleti ország több mint 240 városában érhetőek el.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom

Boldog Gizella királyné két ereklyéje is a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban található

Szent István király hitvesére május 7-én, halálának évfordulóján emlékezünk. - - Május 7-én ünnepeljük
Elolvasom