Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban

Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte csütörtöki, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára és Fonyódligetre nyár végéig összesen 35 ezer résztvevőt várnak.
    

A 2012-ben az Erzsébet-program részeként indult Erzsébet-táborokban az elmúlt tíz esztendő alatt egymillióan vehettek részt – ismertette.
   

 Minden évben vannak újdonságok, napi több mint hatvan program közül választhatnak a táborozók – közölte az államtitkár. Zánkán újdonságként cirkuszi előadás, exatlonpálya, egyházzenei koncert és digitáliskompetencia-fejlesztő programok várják a gyermekeket. Ezen kívül különböző kulturális, sport-, és ismeretterjesztő foglakozásokon lehet részt venni, Fonyódligeten pedig vízi kalandpark is kínál kikapcsolódási lehetőséget – sorolta.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Új helyszín a STRAND Fesztiválon: ReSTRAND Vintage Piac

A vintage kultúra az elmúlt években a fiatalok egyik legfontosabb önkifejezési formájává vált. A STRAND Fes
Elolvasom

Jelentősen nőtt a balatoni InterCity- és expresszvonatok népszerűsége

A 2026-os balatoni főszezon első hónapjának adatai egyértelműen jelzik a közösségi közlekedés, ezen belül i
Elolvasom

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom