Balatonfüreden díjazták a virágos városokat a környezetszépítés európai versenyén

Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyen a három magyarországi induló település közül Székesfehérvár arany minősítést és jógyakorlat különdíjat, Veresegyház ezüst minősítést és elnöki különdíjat, míg Orfű arany minősítést kapott – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Közleményükben kiemelték: Székesfehérvár jógyakorlat különdíjával a zöldfelület-fenntartásba illeszkedő szociális foglalkoztatási programot jutalmazták, Veresegyház elnöki különdíja a városi termálvízfűtéses hálózatért járt, míg Orfűn a minőségi turizmust és a természeti, táji adottságok fenntartható hasznosítását emelte ki a zsűri – ismertették.
    

Az ügynökség jelezte, hogy a versenyben részt vevő országok képviselőiből az ír Christy Boylan tájépítész vezetésével felálló zsűri június 17-22. között kereste fel a három magyar települést, amelyek osztrák, belga, holland, ír, német és cseh városokkal és falvakkal voltak versenyben a saját kategóriájukban.
    

A virágos városok és falvak európai megmérettetését, az Entente Florale Europe-ot 1975 óta rendezik meg, a megmérettetésen 1990 óta Magyarország is részt vesz – idézték fel.
    

A 2019 óta idén először újra megrendezett verseny gálaünnepségét Balatonfüreden tartották szeptember 24-én. A díjátadón hat ország több mint 150 képviselője vett részt. A verseny szervezéséért és lebonyolításáért az MTÜ és partnerszervezete, a Virágos Magyarország mozgalom felelt.
    

A hazai települések a nemzetközi megmérettetésen az elmúlt 29 évben 11 arany-, 29 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10 pályázót pedig Európa-díjjal jutalmaztak – olvasható az MTÜ közleményében.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom

Kaposvár új víztermelő kutakat létesít vízellátása biztonságának növeléséért

Két új víztermelő kút létesítését jelentette be Kaposvár polgármestere a helyi vízellátás biztonságának növ
Elolvasom

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom