Lövöldözés volt Keszthelyen

Lövöldözés volt Keszthelyen

A rendőrök által őrizetbe vett, szlovák állampolgárságú férfit több bűncselekmény miatt is felelősségre vonhatják.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 35 éves szlovák férfi 2022. november 26-án 23 óra 30 perc körül Keszthelyen, egy strand parkolójában több személy jelenlétében két lövést adott le a légtér irányába. Ezt követően a férfi egy személygépkocsival elhajtott a helyszínről, de a rendőrök a Bécsi kapu utcánál található kereszteződésben intézkedés alá vonták – írja a police.hu.

Az ellenőrzés során az egyenruhások ruházatátvizsgálást tartottak, melynek során egy maroklőfegyvert és a hozzá tartozó tárban öt darab 9 milliméteres éles lőszert találtak. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholszonda igazolt.

A keszthelyi rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.



Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Ismét feltérképezik Magyarországot: úton a Google Street View autói

Március 19-étől ismét útjára indult a Google Street View, azaz a Google Utcakép autója, hogy újabb, 360 fok
Elolvasom

Horogra akadt a szigligeti pontyzilla

A kapitális példány mintegy 21,7 kilogrammot nyomott. - - A bravúros fogásról a Balatoni Halgazdálkod
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom