Már a szilveszterre készülnek a balatonfüredi jégpályán

A december közepe óta nyitva tartó, népszerű sportlétesítmény rendszeresen ad otthont városi programoknak, így a legutóbbi műkorcsolya bemutató után már az újévi rendezvény is a naptárba került.

Újra műkorcsolya bemutatót rendeztek a füredi jégpályán. A budapesti Pavuk egyesület versenyzői és olimpiai kerettagjai mutatták meg a hétvégén a tudásukat azzal a céllal, hogy népszerűsítsék, megszerettessék a műkorcsolyát a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt.

A sportegyesület a tavalyi nagy sikerű produkciója után, immár másodszor tartott bemutatót a füredi jégen, megmutatva, hogy a korcsolyázás szabadidős tevékenységként illetve élsportként is egyaránt űzhető.

A Zákonyi parkban kialakított füredi műjég december közepe óta látogatható, a csúszkálás öröme mellett különböző programok is várják a vendégeket. Szilveszterkor például délelőtt kilenc órától egészen hajnal egy óráig nyitva lesz a jégpálya, Dj Kerner és Dj T-Boy várja majd a lazulni vágyókat.

Az új évben is lesznek programok, mindjárt január 7-én, a jégpályák éjszakája, amikor 18.00-19.30 között Dervalics Róbert és Pingiczer Szilárd zenél majd a közönségnek.



Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom