Többen utaznak az ünnepek alatt, mint tavaly

Többen utaznak az ünnepek alatt, mint tavaly

A drágulás ellenére is többen utaznak el az országon belül az ünnepek alatt, mint az elmúlt években: a karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest a Szallas.hu szállásfoglaló portál adatai szerint.

    

Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint karácsonykor Budapest, szilveszterkor és a jövő év elején pedig Eger a legnépszerűbb település a Szallas.hu-n foglaló vendégek körében.
    

Az egy főre jutó, egy éjszakára szóló átlagár 16 ezer forint, 23,5 százalékkal több, mint tavaly és 45 százalékkal drágább, mint 2019-ben.
    

A karácsonyt otthonuktól távol töltők fele wellness-szálláshelyet választott. A foglalások 48 százaléka hotelbe, 23 százaléka apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 10 százaléka panzióba, 3 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szól.
    

Budapest, Hévíz, Eger, Gyula és Zalakaros eddig a legnépszerűbb úti cél, a top 10-es ranglistára még Cserkeszőlő, Pécs, Siófok, Hajdúszoboszló és Szeged került fel. A legnagyobb hazai turisztikai régiók közül karácsonykor Észak-Magyarország (20,55 százalék), a Balaton (15,46 százalék), és a Dél-Alföld (13,95 százalék) részesül legnagyobb arányban a foglalásokból. Az észak-magyarországi régióban pedig Eger, Miskolc, Szilvásvárad, Parádfürdő, Egerszalók és Miskolctapolca a legkeresettebb.
    

Szilveszterre is többen kelnek útra: tavalyhoz képest több mint duplájával nőtt eddig az előfoglalások száma, de 2019-hez képest is 20 százalékos a bővülés. A legtöbben Egerben, Szegeden, Pécsett, Gyulán és Siófokon koccintanak éjfélkor.
    

Az új év első két hónapja is bizakodásra ad okot az adatok alapján, már most kétszer annyi foglalás áll bent, mint tavaly ilyenkor, 2019-hez viszonyítva pedig csaknem 10 százalékkal nőtt az előfoglalási arány – közölték.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Kutyával a Balatonra? Újra megjelenik a Kutyabarát Balaton Élménykalauz és Térkép

A Civil Pódium Egyesület támogatásával és a Kutyabarát.hu szakmai együttműködésével újra megjelenik a kutyá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Hajmáskér

Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a tör
Elolvasom

RESTART a természetvédelemben – Kisapátiban találkoznak a hazai zöldek

2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” cí
Elolvasom