A Balatonon is folytatódik a szúnyoggyérítés

A héten tizenhárom vármegyében és a fővárosban folytatódik a szúnyoggyérítés – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Budapest mellett, összesen 75 ezer hektáron, Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyéket érinti a gyérítés – tartalmazza a közlemény.

Mint írták: a Duna mentén Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Budapest és a Csepel-sziget környékén végeznek földi gyérítéseket, de sor kerül a Balaton és a Velencei-tó part menti településeire is.

Szintén  irtják a szúnyogokat a Bodrog, a Hernád és a Dráva mentén, Sopron környékén és Vas vármegye több településén. Csongrád-Csanád vármegyében pedig a múlt hétre tervezett, de a viharok miatt elmaradt  munkát pótolják.

A tájékoztatás szerint az esős, viharos időjárás kifejezetten kedvez a csípőszúnyogok szaporodásának. Ezért olyan térségekben is nagy számban jelentek meg a vérszívók, ahol csak ritkán fordul elő komolyabb “szúnyogártalom”.

A kifejlett szúnyogok elleni védekezést platós autókra szerelt permetezőgépekkel végzik a települések belterületén az esti és éjszakai órákban; a méhekre és más, nappal aktív beporzó rovarokra nincs hatással a beavatkozás. Az irtószer  nem jelent veszélyt az emberekre, állatokra, növényekre.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom