Halálos baleset miatt szakították félbe a Veszprém-ralit

Halálos baleset miatt szakították félbe a Veszprém-ralit

Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát – közölték a szervezők a verseny honlapján.

A tájékoztatás szerint az első, kislődi gyorsasági szakaszon az 50-es rajtszámú Nemes Csaba – Nemes Richárd kettős autója fának csapódott. A versenybalesetben a pilóta, Nemes Csaba a helyszínen életét vesztette, a navigátort további kivizsgálásra kórházba szállították.

A tragikus eseményt követően a versenyt a rendezők megállították, az elhunyt pilóta tiszteletére pedig 13 órától a Veszprém Arénánál megemlékezést tartottak.

A közleményben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége, a verseny rendezősége, a versenyzők, a csapattagok és a ralis társadalom minden tagja nevében együttérzésüket fejezték ki a 47 évesen elhunyt versenyző családjának.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom

A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A zamárdi fesztivál bevételeinek hiánya súlyos lenyomatot hagyott maga után a tavalyi költségvetésben, de G
Elolvasom