Sorsjegyekkel sikkaszthatott egy lottózó dolgozója Somogyban

Sorsjegyekkel sikkaszthatott egy lottózó dolgozója Somogyban

Sorsjegyeket és a bevétel részét is elsikkasztotta egy somogyi lottózóban dolgozó nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-t.

Közleményükben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 decembere és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le anélkül, hogy ellenértéküket kifizette volna, mert abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez jut, és abból rendezi a hiányt.

Tettét úgy próbálta leplezni, hogy a lekapart, nyeretlen sorsjegyeket megtartotta, azokat meglévőként tüntette fel a leltárjelentésekben – tették hozzá.

Az ügyészség kitért rá, hogy az asszony a lottózó 2022. májusi forgalmának egy részét is eltette, így összesen 1,5 millió forint kárt okozott.

Bár a vádlott a cselekmény felderítése után együttműködött a nyomozóhatósággal és megtérítette a kárt, az ügyészségnek az eredményes közvetítői eljárás ellenére is vádat kellett emelnie ellene, mert tette akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – jegyezték meg.

Hozzáfűzték: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Fonyódi Járásbíróságnak.


Forrás: MTI
Fotó: ugytudjuk.hu

Kapcsolódó

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom

Füred Art Week: a Balatonhoz költözik a művészeti világ krémje

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között rendezik meg a Füred
Elolvasom

A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra

A Balaton Park Circuit készen áll arra, hogy fogadja a gyorsasági motorsport két csúcskategóriájának verse
Elolvasom