Felszámolnak egy ingyenes parkolót és egy szakaszt a szabadstrandból Siófokon

Felszámolnak egy ingyenes parkolót és egy szakaszt a  szabadstrandból Siófokon

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) közgyűlésén született, friss határozat értelmében egy Siófok központjában fekvő ingatlan eladásra kerül.

Eladja a Bahart az egykori halászati telek nagy részét (a Vitorlás utcai körforgalomnál), melyet az utóbbi években a város bérelt a hajózási társaságtól és ingyenes parkolóként biztosított a helyieknek és a turistáknak. Erről született döntés a Bahart közgyűlésén – tájékoztatott a Siófoki Hírek.

A szavazáson Lengyel Róbert, Siófok polgármestere nemmel voksolt a telekeladásra, de 88 százalék volt az igen voksok aránya, miután Siófok részvényhányada csak 10 százaléknyi, a többi tóparti önkormányzat részesedése ennél is jóval kisebb.

“A siófokiak és az ide érkező nyaralók érdeke az lett volna, hogy maradjon a parkoló, a Bahart és a többségi tulajdonos állam érdekei azonban mások, ebben a helyzetben ezt csak tudomásul venni tudjuk – így Lengyel Róbert. – Az így keletkező nem kis parkolási problémákat pedig nekünk kell majd valahogyan megoldanunk.”

Nem csak parkoló szűnik meg, hanem a szabadstrandi terület is csökken: az Ezüstparton egy olyan DRV-ingatlant értékesít az állami vagyonkezelő, amit eddig a város bérelt és szabadstrandként hasznosult.


Forrás: siofok.hu
Fotó: MTI / Nagy Lajos

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom