Ipari park létesült Balatonfüreden

Új ipari park létesült Balatonfüreden egy rekultivált szeméttelep helyén,  a projekt 1,135 milliárd forint, száz százalékos európai uniós támogatásban létesült – hangzott el a beruházás új épületében tartott projektzáró ünnepségen.

Bóka István polgármester elmondta, Balatonfüred turisztikai nagyhatalom, amely megpróbál több lábon állni. Tudatosan törekszik arra, hogy olyan turisztikai ágakat erősítsen, amelyek egész éves munkahelyeket tudnak biztosítani. A humán szolgáltatások területén is jól áll a város, a harmadik láb pedig az ipari tevékenység, amely iránt nagy az igény. Ezért bíznak abban, hogy az új ipari terület hamar megtelik – mondta a polgármester.

Beszélt arról is, hogy a projekt részeként a 14 hektáros területen épületek és parkolók készültek el, hét nagyobb, közművesített telket alakítottak ki, fejlesztették az út- és villamos-hálózatot, megoldották a terület szennyvíz-elvezetését és ivóvíz-ellátását. Létesült egy ötszáz méteres ipari elkerülő út is, amely tehermentesíti a belvárost, és lehetővé teszi az iparterület sokkal könnyebb és gyorsabb megközelítését.

Elmondta, bízik abban, hogy egy éven belül minden helynek lesz gazdája az új ipari parkban.  Építőipari cégek, helyi szolgáltató vállalkozások fognak betelepülni, van amelyik már az építkezést is elkezdte – tette hozzá.

A telek és a beruházás önkormányzati tulajdonban van, a város cége, a Probio Zrt. fogja üzemeltetni, a betelepülő vállalkozásoknak földhasználati és ráépítési jogot biztosítanak – mondta a polgármester. 


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom