Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel, a IX. Balatoni Horgász Konferencián, Rádpusztán.

A társaság gazdálkodása annyira stabil és biztos, hogy nincs szükség az áremelésre – tette hozzá Szári Zsolt.

A tavalyi részleges áremelés után arra számítottak, hogy idén némileg csökkeni fog az értékesített horgászengedélyek száma, de nem így történt.

“Alábecsültük a horgászok Balatonhoz fűződő kapcsolatát” – fogalmazott. Az idén eladott horgászjegyek száma közel lesz a százezerhez, ami várhatóan mintegy öt százalékkal múlja felül a tavalyi adatot – mondta.

A vezérigazgató közölte: idei gazdálkodásuk eredményességéhez nagyban hozzájárult a horgászati ágazat árbevétel-növekedése.

A horgászjegyek értékesítéséből idén 1,2 milliárd forint körüli bevételre számít a társaság, ami 200 millió forinttal több a tavalyinál. A társaság tógazdasági haltermelésében akadtak nehézségek, de összességben elmondható, hogy az idei az elmúlt évtized legjobb éve lesz – mondta Szári Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e változás a balatoni horgászrendben, közölte, csak minimális kiegészítésekre kell számítani, amelyek nem növelnek korlátozásokat, hanem esetenként inkább enyhítenek; az országos általános jegy például jövőre a csónakos horgászatra is lehetőséget ad majd.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Gyermek és ifjúsági horgászversenyt tartanak Tihanyban

A megmérettetést jövő szombaton tartják a Balatoni Limnológai Kutatóintézet parkjában. - - "A korábbi
Elolvasom

Vera Molnar-emlékkiállítás nyílt Balatonfüreden

Vera Molnar-emlékkiállítás nyílt pénteken a balatonfüredi Modern Műtárban - közölték a tárlat szervezői az
Elolvasom

Idén sem maradhat el az autóveteránok szépségversenye Balatonfüreden

A hagyományokhoz hűen idén is a balatonfüredi Tagore sétány ad otthont az autórelikviák kiállításának. - -
Elolvasom