Új légimentő bázist avattak Marcaliban

Új légimentő bázist avattak Marcaliban

A minden ízében modern bázison a riasztástól a felszállásig eltelt idő mindössze 2-3 perc.

Átadták a Marcali Légimentő Bázist. Az új mentési központ a sármelléki bázis szerepét vette át annak érdekében, hogy a leghatékonyabban tudja a sürgős betegellátást biztosítani – írja a police.hu.   

A Készenléti Rendőrség (KR) a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. (MLN Kft.) feletti tulajdonosi jogokat 2020. január 1-je óta gyakorolja. Az egészségügyi szakmai irányítást azonban továbbra is az Országos Mentőszolgálat látja el mind a riasztások tekintetében, mind a mentési folyamatok koordinálásában.

Az Országos Rendőr-főkapitányság – együttműködve a KR-rel és az MLN Kft.-vel – felmérte a használatban lévő légimentő bázisokat, és a hatékonyság, valamint a területi lefedettség javítása érdekében úgy döntött, hogy a Sármelléki Légimentő Bázis helyett új mentési központot alakít ki Marcaliban. Így a bázis olyan ideális helyet kapott, ahonnan a mentőegység a lehető legtöbb beteghez a riasztást követő tizenöt percen belül el tud jutni.

A Marcali Légimentő Bázist 2023. december 18-án adták át, a nemzeti színű szalagot dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, dr. Radnai Márton, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, dr. Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Móring József Attila országgyűlési képviselő vágta át.

A légimentő bázis tervezése, engedélyezése és kivitelezése a rendőrség különböző szintű szervezeti elemeinek, valamint a hatóságoknak és a gazdasági társaságoknak a hatékony és konstruktív együttműködésében valósulhatott meg. Ennek köszönhetően egy igazán impozáns, a modern kor elvárásainak minden szempontból megfelelő központ jöhetett létre. Egy olyan bázis, ahol a helikopterek fűtött hangárban állnak, amely közvetlen kapcsolatban van az ügyeleti helyiséggel. Így a riasztástól felszállásig tartó idő 2-3 percre rövidül. Az új bázis – amellett, hogy funkcionalitásában a legideálisabb kialakítást kapta – a szolgálatban lévők maximális kényelmét is biztosítja. A bázisnak van egy mentőautó-garázsa is, az itt állomásozó mentőt akkor fogják használni, ha a rossz időjárási viszonyok korlátozzák a repülést.

Minden légimentő bázison minden ügyeletben lévő mentőhelikopteren egy helikopterpilóta, egy mentőorvos és egy mentőtiszt vagy mentőápoló szolgál naponta. A marcali bázison nyolc orvos, öt mentőtiszt és hat pilóta teljesít szolgálatot váltásos rendszerben.

A mentőhelikoptereket az OMSZ-hoz beérkező segélyhívások alapján a mentőszolgálat vármegyei irányítócsoportjai riasztják, előre meghatározott kritériumrendszer alapján. Olyan súlyos sérültekhez vagy egyéb okból kritikus állapotú betegekhez küldik, akiknél indokolt a helyszíni magas szakmai szintű, kiterjesztett ellátás, és a mielőbbi, akár távoli centrumkórházba szállítás.

A marcali légimentő bázison is EC-135 P2+ típusú helikopter szolgál. Ez egy könnyű, két hajtóműves, multifunkciós, széles felhasználói körben alkalmazott helikopter. Az egyik legelterjedtebb mentőhelikopter a világon, köszönhetően rendkívül jó teljesítményének, megbízhatóságának és kedvező üzemeltetési tulajdonságainak. Utazósebessége 200 km/h felett van, egy esetleges hajtómű meghibásodás esetén is képes biztonságosan folytatni a repülést. Viszonylag kicsi, szűk területre is leszállhat, mert a leghosszabb mérete is alig több mint 12 méter. Teljes üzemanyagfeltöltés mellett háromórás repülési idővel rendelkezik, azonban a mentőrepülések sajátosságai, a rövid repülési távolságok és a minél nagyobb terhelhetőség érdekében a lehetségesnél jóval kevesebb üzemanyag van a fedélzeten. Ezzel garantálható, hogy szinte bármilyen súlyú beteggel a fedélzeten képes legyen biztonságosan felszállni a háromfős személyzet.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom