Új luxushotel épül Balatonfüreden

Új luxushotel épül Balatonfüreden

A 4 csillagos superior hotel a VEMÉV-SZER kivitelezésében épül majd fel a A Balaton partján.

Balatonfüred nemcsak a szívkórházáról és számos kulturális emlékéről ismert, hanem – mindettől nem függetlenül – a turizmus fontos hazai célpontja is. Egyrészről a Balaton-partra látogatók kedvelt úticélja, másrészről pedig a konferenciaturizmus egyik hazai fellegvára is, hiszen számos magyar és nemzetközi találkozót szerveznek meg itt – írja a magyarepitok.hu.

Minden szobának lesz saját erkélye

Az uniós közbeszerzési adatokból most kiderült, Balatonfüred Város Önkormányzata megbízásából egy újabb, négy csillagos superior minősítésű hotel valósul meg a VEMÉV-SZER Kft. kivitelezésében, közvetlenül a tavaly átadott Kongresszusi Központ mellett. Ez azonban nem az egyetlen hasonló jellegű beruházás, melyet az északnyugat-magyarországi magasépítésekben jelentős szereplőként ismert cég végez Balatonfüreden: a közeli BalaPort apartmanjain is ők dolgoznak.

A jelen, Kisfaludy2030 programban megvalósuló tervezési és kivitelezési feladatokat is magában foglaló projektben egy 50 szobás és széles szolgáltatási körrel rendelkező szálloda valósul meg, mely kifejezetten a Kongresszusi Központ keltette forgalmat szolgálja majd ki.

A hotel – a földfelszín alatti tereket nem számolva – tervezetten két szintes lesz, s mind az ötven, 20-23 négyzetméteres szoba erkélyes kialakítást kap majd benne. A fejlesztés értéke nettó 2,387 milliárd forint.

Húsz hónap alatt felépül

A 2575 négyzetméteres telken 900,25 négyzetmétert építenek be, az engedélyes tervek pedig már rendelkezésre állnak. A pályázati leírás alapján az új hotel a Kongresszusi Központ előtt kialakított burkolt, multifunkcionális tér déli oldalán helyezkedik majd el.

A szálloda tömbszerű kialakítása révén gazdaságos és racionális jellegű épület lesz, a földszinten tömör és függönyfalas felületek váltakoznak majd, a homlokzat pedig mészkő burkolatot kap.

Az épületben többek között éttermet, az azt kiszolgáló 100 adagos konyhát (látványkonyhával együtt), bárt és spa-fitness részleget is kialakítanak. A munkálatokra a kivitelezés megkezdésétől számítva 20 hónapot terveznek szánni.


Forrás: magyarepitok.hu
Fotó: Bernát Benjámin / magyarepitok.hu

Kapcsolódó

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajk
Elolvasom

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára. - - Az előzetes hírekkel
Elolvasom

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom